Dzsudzsák Balázs elmondta, hogyan tudta meg, már nem számít rá az al-Ittihad, és azt is, hogy jelenlegi klubja PSV-szintű.

A 33 éves szélsőt megdöbbentette, hogy az egyik pillanatról a másikra menesztette az al-Ittihad, de nem sokkal később már úgy látta, új csapatával szintet lépett:

Dzsudzsák: Szintet léptem a mostani átigazolásommal

Filmbe illő a története, azt mondja.

Most a Rádió 1 műsorában mesélt az elmúlt időszakáról, többek között elmondta:

  • Tíz napja még úgy volt, hosszabbít az al-Ittihaddal, majd néhány nappal később, amikor edzésre tartott, egy ismeretlen szám hívta, és közölték vele, már nem kell edzésre mennie.
  • Volt klubjától eddig még senki nem vette fel vele a kapcsolatot, egy ismeretlen mondta el neki, hogy kereshet új csapatot.
  • Szerinte korábbi csapatának elnöke nem mer a szemébe nézni, ezt bizonyítja, hogy a szerződésfelbontását egy sofőrrel küldte el, pedig gyakorlatilag egy percre lakik a stadiontól.
  • Tudja, milyen a futball, a játékosok folyamatosan jönnek, mennek. Az viszont zavarja, ahogy elküldték.
  • Az al-Ainnál 15 ezren mentek ki a bemutatására, szerinte őrület, ahogy fogadták. A térség egyik legnagyobb klubjához igazolt.
  • Úgy érzi, egy teljesen más kvalitású csapathoz szerződött, újra egy PSV-szintű profi klubban játszhat.

(Csakfoci)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.