Már ha Dzsudzsák Balázs jutalomnak számít egyáltalán.

Az már biztos, hogy a Vidi az Európa-liga csoportkörében ott lesz, tehát decemberig érdekelt a nemzetközi mezőnyben. De két meccsre vannak a BL-csoportkörtől is Juhászék.

Nikolics mester el is mondta, most, hogy idáig jutottak, jöhet az erősítés, a keretbővítés, mivel még nyolc nemzetközi ütközet is vár idén rájuk. Most például bő egy hét alatt játszanak a Honvéddal, az AEK-kal, az Újpesttel, majd ismét az Athénnal.

Mindenképpen gyorsan kell majd lépnünk a játékospiacon, hogy minél mélyebb legyen a keret. Három-négy, de akár öt új labdarúgót is el tudok képzelni. Külföldi és magyar játékosokat is szeretnénk szerződtetni, hiszen a légiósok száma limitálva van, csak tíznek válthatjuk ki a játékengedélyét.

Augusztus végén nem olyan nehéz igazolni, hiszen vannak olyanok, akik nem találtak klubot vagy nem szerettek volna Magyarországon játszani, őket most könnyebb idecsábítani. 

Vannak konkrét nevek is, bízom benne, hogy minél hamarabb itt lesznek. Csábító lehet, hogy immár egy csoportkört garantálni tudunk nekik.”

A konkrét nevek egyike vélhetően Dzsudzsák lehet, mivel a szélsőnek egy ideje nincs csapata, a Fradival edzett, mint Huszti, így könnyen a Vidiben köthet ki - mint Huszti.

Dzsudzsinak az NB I nem vonzó, egyelőre semmiképp, viszont egy BL- vagy El-csoportkör már izgalmasabb lehet, visszakerülhet az európai foci vérkeringésébe, el tudja adni magát újra. És az sem mellékes, hogy a Vidi minimum 3 millió eurót kaszálni fog, tehát nagyjából lenne pénz Dzsudzsákra.

A Malmö felnyomta a Vidit az UEFA-nál

Savanyú a fű. Viszont az AEK ellen a Vidi fog játszani.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.