Rendesen teszteltek minket a belgák, vagyis rengeteget lőttek kapura. Királynak például az első félidőben több védése volt (7), mint az előző három meccsen összesen. Nehezen tudtuk elvenni tőlük a labdát, a középpályán pedig sok hibával játszottunk, plusz a védelmünk most annyira nem volt egyben. Az első félidő végén éledeztünk, Lovrencsics és Dzsudzsák is a tizenhatoson kívülről próbálkozott, de hiányzott néhány centi.

Cserébe Belgium viszonylag könnyen hibára tudott kényszeríteni minket, a 10. percben már vezetett is: Alderweireld előrehúzódott egy belga szabadrúgáshoz és gólt fejelt, nagyon csúnyán megfeledkeztek róla (0–1).

A második félidőben feljebb tolódtunk, és voltak olyan pillanatok, amikor még jobbak is voltunk a belgáknál, próbálkoztunk rendesen, de nem nagyon tudtunk mit kezdeni a belgák sebességével. Helyette két gólt kaptunk, a csereként beálló Batshuayi lőtte meg Hazard gólját (0–2):

Majd Hazardnak is összejött (0–3):

Aztán a padról beálló Carrasco is rúgott még egyet (0–4):

Kikaptunk 4–0-ra és tényleg Belgium volt a jobb csapat, DE

Ez Eb előtt nem nagyon gondoltuk volna, hogy pontokat szerzünk, vagy hogy hármat rúgunk Portugáliának. Erre tessék, VERETLENÜL lettünk csoportelsők, és igen, hármat rúgtunk Ronaldóéknak. (Dárdai és) Storck összekapta a csapatot, és nem kicsit megleptük Európát. Igaz, Belgiumot a nyolcaddöntőben nem sikerült, de a magyar válogatottat most végre úgy igazán lehet szeretni.

Hajtottak, szívből, vagyis nemcsak hordták a mezt, viselték, és együtt, csapatként, egymásért, a magyar fociért és minden szurkolóért, és Európa legjobb 16 csapata közé jutottak. És ezek után kit érdekel, hogy kikaptunk az amúgy jóval erősebb és esélyesebb belgáktól 1–0-ra és búcsúztunk az Eb-től? Nyertünk egy igazán szerethető magyar válogatottat. És már nagyon kellett egy ilyen.

(Fotó: AFP)