Az E-csoport rangadóján a belgák az olaszokkal játszottak Lyonban. Egy felejthető és egy izgalmasabb félidőt hozott a derbi, na meg egy olasz győzelmet.

Nagyon lötyögősen indult a meccs, a belgák valamivel többet birtokolták a labdát, de komolyabb ziccer nem volt az első harminc percben. A 32. percben az olaszok viszont az első említésre méltó helyzetüket belőtték: Bonucci Pirlót idéző passza után Giaccherini nagyon higgadtan értékesítette a ziccert. Két perccel később már kettő is lehetett volna az olaszok előnye, de Pellé fejese mellé ment. A belga védők itt is nyugodtan végigmozizták az esetet.

A második félidő pörgősebben kezdődött, már az első tíz percben volt egy-egy komolyabb lehetőség mindkét oldalon, de Lukaku és Pellé is ziccert rontott. A belgák egyre jobbak nyomtak, de az olaszok taktikus játékával nem nagyon tudtak mit kezdeni. Sőt, a hosszabbításban Pellé vágott még egyet, ezzel pedig simán nyertek az olaszok.

A szerzett három ponttal ők a csoportelsők, míg a belgák az utolsó helyen vannak egy meccs után.

BELGIUM: Courtois – Ciman (Carrasco, 76.), Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Witsel, Nainggolan (Mertens, 62.) – Fellaini, De Bruyne, E. Hazard – R. Lukaku (Origi, 73.)
OLASZORSZÁG: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva, Parolo, De Rossi (Motta, 78.), Giaccherini, Darmian – Éder (Immobile, 75.), Pellé

Belgium–Olaszország 0–2 (0–1)

Gól: Giaccherini (32.), Pellé (92.)

(Fotó: AFP)

A magyarok Ausztria elleni győzelem 4.9-szeres pénzt ér, ennyire nem hisznek bennünk. Te viszont nyerhetsz a csapattal együtt!
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Egyre nagyobb az esély arra, hogy Tóth Alex a világ legerősebb bajnokságába igazol

A Liverpool és az ellenfél edzője is Szoboszlai hibájáról beszélt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.