Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Carles Puyol nem lesz az FC Barcelona sportigazgatója.

A 2014-ben visszavonult Puyol 15 éven át futballozott a Barcában, évekig ő volt a csapatkapitány. Többek között hatszor nyert bajnokságot, háromszor Bajnokok Ligáját a csapattal.

Visszavonulása után egy ideig az akkori sportigazgató Andoni Zubizarreta segítőjeként dolgozott, most megkaphatta volna a vezetői pozíciót. Ő azonban úgy döntött, nem él a lehetőséggel. Közleményében úgy fogalmazott, hogy a személyes projektjei miatt nem tudná megfelelően végezni a munkáját, ezért nem tér vissza a klubhoz.

A Barcelonánál jelenleg elég nagy a feszültség. Bartomeu-elnök már évek óta megosztó személyiség, a csapat az előző idényben csúfosan kiesett a Bajnokok Ligájából, idén a vártnál gyengébben kezdte a bajnokságot. Ennek ellenére a vezetőség még kitart Valverde edző mellett. És ha ez nem lenne még elég, ott van Messi helyzete is, az argentin két sérüléssel kezdte az idényt, a legutóbbi bajnokin pedig ismét le kellett cserélni. Puyol döntése meg egy újabb olyan pofon, amely érzékenyen érintheti a szurkolókat.

(Fotó: Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.