Előre sajnáljuk a kommentátorokat, ugyanis Leila, Liina és Lily Luikaz egypetéjű hármasikrek, és ugyanúgy néznek ki, és szinte képtelenség őket megkülönböztetni egymástól.

Szóval a szőke, kék szemű észt lánytestvérek ott lesznek a nyári olimpián és ugyanabban a számban indulnak (maratonfutás), vagyis egymás ellen fognak versenyezni, és ilyen még nem volt az olimpiák történelmében.

És mivel nemzetenként és nemenként is maximum három futó indulhat maratonban, így Észtország ebben a számban már le is tudta a magáét.

Egészen szörnyű érzés lehet majd annak a futónak, aki mellett verseny közben háromszor megy el ugyanaz a lány.

A Luik nővérek amúgy nem futnak régóta, 6 év kezdték, és ezalatt a viszonylag rövid idő alatt össze is hozták az olimpiai szintidőt, ami nem rossz azért.

(Forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés