Mutatjuk az elmúlt időszak egyik legfélelmetesebb kiütését.

Egy kisebb amerikai szervezet, a Combate Global gáláján Alejandro Gavidia és Justin Vasquez meccse látványos és némiképp ijesztő módon ért véget. A 30 éves Vazquez egy gyönyörűen kivitelezett repülő térdrúgással merevre ütötte az ellenfelét. Sajnos a bíró lassú volt, nem tudott időben közbeavatkozni, így Gavidia benyelt két teljesen felesleges ütést. A KO azonban egy szenzációs mozdulat után jött:

Joggal megosztó téma mindig, ha egy már kiütött bunyós, olyan állapotban kap ütést, amikor nem tudja védeni magát. Az MMA-sok többsége azt vallja, hogy addig nem szabad megállni, amíg a bíró nem avatkozik közbe, és sokszor olyan gyorsan történnek az események, hogy a plusz ütések nem is szándékosak. Ebben az esetben is inkább a bíró hibázott, aki ugyan megpróbált a lehető leggyorsabban beavatkozni, de ha még gyorsabb lett volna, akkor Gavidia kevesebb bekapott ütéssel hagyhatta volna el a ketrecet.

Ez is érdekelhet:

Minden idők egyik legjobb MMA-harcosa borzasztó könnyedén lett nehézsúlyú világbajnok

Három év után visszatért a ketrecbe Jon Jones, és pillanatok alatt nehézsúlyú világbajnok lett.

Merevre ütötték pusztakezes bokszmeccsen a korábbi NFL-játékost

Greg Hardy most éppen pusztakezes bokszban meccselt. Mérsékelt sikerrel.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés