Órákon belül a Juventus játékosa lehet az uruguayi Barca-vezér.

Ronald Araújo rajongásig szereti a Barcelonát mint klubot és mint várost is, az uruguayi 2018 óta a Barca játékosa, mára pedig az egyik vezére (151 meccset játszott a katalánok gránátvörös-kék mezében). Mégis tartja a hír magát már napok óta, hogy el akar igazolni.

A legfrissebb olasz információk szerint

Araújo kijelentette, csakis a Juventus érdekli, oda akar igazolni, a Barcelona pedig már visszadobott egy ajánlatot.

A 25 éves védő a Barcelona egyik legfontosabb és legjobb játékosa, Araújo hamisítatlan uruguayi védő: elnyűhetetlen, erős, akaratos, kőkemény. Emellett a katalánok leggyorsabb belső védője, ami Hansi Flick lesre állítós taktikájánál nagyon fontos, mégsem akar maradni.

Nehéz eldönteni, igaz-e a pletyka, hogy a játéklehetőség hiánya miatt, elvégre hosszú sérülés után tért vissza az uruguayi, lehetőség sem volt játszatni. A másik, ezzel párhuzamos ok az lehet, hogy messze vannak az álláspontok a hosszabbítását illetően – 2026-ban ugyanis lejár a szerződése.

A Gazzetta úgy tudja, a Juventus reményei szerint a következő 48 órában leigazolhatja Araújót, tavasszal kölcsönben lenne és – bizonyos feltételek mellett – vásárlási kötelezettséggel. A Barcelona viszont nem akar kölcsönt, hanem minimum 50 millió eurót.

Azt is hallani, hogy Araújo már a Szuperkupa-döntőn sem akar pályára lépni, és már közölte az öltözőben, hogy mindenképp a Juvéba akar igazolni.

A helyére Jonathan Tah érkezhet a Leverkusenből:

A Barcelona német válogatottal erősít a nyáron?

Egybehangzó információk szerint a védő a katalánokat választja, ingyen érkezik Barcelonába.

(Fotó: Pedro Salado/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.