Ki is kapott a La Liga listavezetője.

A Barcelona másodszor kapott ki a spanyol bajnokságban, ezúttal a remekül, energikusan játszó Real Sociedad tudta elkapni Hansi Flick csapatát. Persze sosem tudjuk meg, hogy mi történt volna, ha megadják Robert Lewandowski teljesen szabályos gólját.

Merthogy a Barcelona vezetést szerzett a meccs elején, De Jong lövését blokkolták, de a labda szerencsés körülmények között Lewandowski elé pattant, aki fordulásból berúgta.

Aztán jött a VAR és jelezte, ők lest látnak, ami a visszajátszások alapján lehetetlennek tűnt, percekig nem is mutatták be a vonalazást.

Végül kiderült, hiába a félautomata lesrendszer, ha a szobában ülők összekeverik a védő és a csatár lábát, mert bizony az a cipőorr nem Lewandowskié volt, hanem a Real Sociedad védőéjé, Najef Agerdé.

Meg tudjuk ezt nézni 3d-ben és hátulról, a lövés pillanatában is.

A 33. percben aztán a Sociedad vezetést szerzett és meg is tartotta azt, a Barcelona vasárnap este nem volt elég éles, pontatlanul, dekoncentráltan játszott. De a kérdés ott marad: mi lett volna, ha vezetést szereznek? Egy egészen más meccs, az biztos.

Hansi Flick a szünetben jelezte Guillermo Cuadra Fernández játékvezetőnek, hogy látta a képet és nagyot hibáztak, hogy elvették a gólt, a pályán született jó döntés. A spori erre ennyit válaszolt: „Mit is tehetnék? Ha a videóbíró azt mondja, hogy les, akkor el kell fogadni.”

A Barca-siker kulcsa? Íme Hansi Flick szigorú szabályrendszere

Egyelőre a német precizitás tökéletesen működik Katalóniában is.

A meccs után a német mester ismét elmondta, hogy ez egy nagy VAR-hiba volt, és csak remélni tudja, hogy a La Liga kivizsgálja az esetet és intézkedni fog.

Láttam a felvételeket és a képeket, rossz döntés született, szabályos gólt szereztünk. Azonban el kell fogadnunk a döntést és a hibát, nem kell a vereséget a spori nyakába varrnunk. Emberek vagyunk, hibázunk. A mai éppenséggel egy nagy hiba volt, a mi kárunkra.

A játékosok feldúltak voltak, Raphinha Instagram-sztorija például kínjában nevetősre sikerült:

Miután a Real Madrid nyert, így a vesztett pontok tekintetében három pontra olvadt a katalánok előnye.

Tíz öltéssel kellett összevarrni a Barcelona-védő arcát

Kemény képek jönnek Pau Cubarsíról, óvatosan kattints!

(Fotó: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés