Christian Eriksennek a tavalyi Európa-bajnokságon percekre leállt a szíve, először az életéért aggódtunk, majd miután már nem volt közvetlen életveszélyben, azért drukkoltunk, hogy ha egészsége engedi, visszatérjen a pályára. Néhány hónappal később szerencsére ott tartunk, hogy egy szenzációs formában levő dán játékmestert láthatunk a pályán. Christian Eriksen visszatért, a pályára és a topfutballba is!

Eriksen az Ajaxban vált ismert futballistává, majd a Tottenhamben Európa egyik legjobb kreatív középpályásává fejlődött, a BL-döntős Spurs alapembere volt, ezt követően pedig a Real Madrid egyik kiszemeltje. A Madridba való igazolása végül nem jött össze, de mindenképp váltani akart, olyan csapatban szeretett volna futballozni, amely nemcsak küzd a trófeákért, hanem meg is nyer néhányat. Így végül a 2020-as téli átigazolási időszakban eligazolt Londonból Milánóba, az Inter futballistája lett.

Úgy tűnt, hogy az Inter óriásit húzott, hiszen az angol liga egyik legjobb játékosát szerezte meg a milánói klub, ráadásul 27 millió euróért, miközben a Transfermarkt ekkoriban 90 millióra értékelte a dánt.

2020 első heteiben, hónapjában azonban Európát is elérte a koronavírus-járvány, Olaszország az első hullám leginkább érintett országa volt. Eriksen épp ezekben a hetekben próbált beilleszkedni az új csapatában, és a pályán kívül is megtalálni saját maga és családja számára az optimális otthont. A kijárási tilalom azonban ezt nem tette lehetővé, így Eriksen egy időre elszakadt a családjától, és végül nagyjából hat héten keresztül az Inter edzőközpontjában élt egy szakáccsal és a klub másik öt dolgozójával. Közel sem volt optimális első néhány hete tehát Milánóban, de ekkor nyilvánvalóan nem ezen volt a fókusz: a futball háttérbe szorult, a napjaink gyakorlatilag minden pillanatát a koronavírus határozta meg.

Három hónap szünet után 2020 júniusában folytatódott az olasz bajnokság, amelynek a végén a Juventus nyerte a scudettót, az Inter a második helyen végzett. Eriksen beilleszkedése azonban – figyelembe véve az ismert körülményeket is – nehezen ment, mindössze egy meccset játszott végig az első félszezonjában.

A második interes évében olasz bajnokságot nyert, de míg két évvel korábban még az angol bajnokság egyik kiemelkedő játékosa volt, addig a 2020-21-es idényben csak kiegészítő szerepet kapott Antonio Conte Interjében. 26 bajnokin lépett pályára, de csak egyszer játszott 90 percet, és a három gólja és a nulla gólpassza finoman szólva sem az a teljesítmény volt, amit előzetesen elvártak tőle.

2021. június 12-én a dánok Koppenhágában a Parken Stadionban fogadták a finneket az Európa-bajnokság csoportmeccsén. A 40. percben egy bedobást követően Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni a pályán.

Később kiderült, hogy öt percre leállt a szíve, az életéért küzdöttek a pályán.

Még most is kristálytisztán bennem van az érzés, amikor megtudtam, hogy mi történt. A meccset nem láttam élőben, a majdnem tragédia után azonban kollégák, ismerősök küldtek üzeneteket, együtt aggódtunk Eriksenért, drukkoltunk neki.

Szerencsére az állapota stabilizálódott, megműtötték, szívritmus-szabályozót kapott, de természetesen még ekkor sem a karrierjén volt a hangsúly, hanem az egészségén. Később felmerült, nem biztos, hogy be kell fejeznie a profi futballt, az olasz bajnokságot azonban mindenképp el kell hagynia, Olaszországban ugyanis a szabályok nem teszik lehetővé, hogy egy profi sportoló szívritmus-szabályozóval lépjen pályára.

Néhány hónapnyi bizonytalanság után idén január 31-én a Premier League újoncához, a Brentfordhoz igazolt Christian Eriksen. A pályafutását, tehetségét figyelembe véve visszalépés volt az angol liga kiscsapata, de egyrészt a fókusz arra összpontosult, hogy ismét futballozhat, másrészt senki sem tudta, hogy milyen formában tér vissza pályára.

Az elmúlt két hónap szerencsére a lehető legjobban alakult Eriksen számára.

Február végén a Newcastle elleni bajnokin a szívleállása után először futballozott tétmeccsen, 38 percet töltött a pályán, majd a Norwich ellen már kezdett, és az egész meccset végigjátszotta. Ezen a meccsen volt egy jelenet, amely tökéletesen megmutatta, mennyire népszerű a dán, és hogy mennyire drukkolt mindenki, hogy ismét visszatérjen. A Norwich védője, Brandon Williams egy Eriksen által elkövetett szabálytalanság után törleszteni akart, de amikor észrevette, hogy ki szabálytalankodott vele szemben, átkapcsolt, megölelte ellenfelét.

A válogatott szünetben a dán csapatba is visszatért Christian Eriksen. A Hollandia elleni idegenbeli felkészülési meccsen a második félidő elején állt be csereként, két perccel később pedig már gólt is rúgott.

Christian Eriksen két perccel a visszatérése után gólt rúgott a válogatottban

Az Európa-bajnokság óta először játszott a dán válogatottban Christian Eriksen, és rögtön gólt is rúgott.

Néhány nap múlva aztán a saját közönsége előtt is visszatérhetett a dán válogatottba, ráadásul éppen abban a stadionban, ahol tavaly nyáron majdnem tragédia történt.

„Egy jó befejezése lesz egy fejezetnek, ugyanakkor egy másik kezdete is”

– mondta a dánok Szerbia elleni felkészülési meccse előtt.

Majd másnap csapatkapitányként lépett pályára a Parken Stadionban, természetesen csapattársai és a közönség ovációja mellett. A visszatérés tökéletesen sikerült, Dánia magabiztosan legyőzte azokat a szerbeket, akik néhány nappal korábban Budapesten nyertek felkészülési meccsen. A 3–0-ra végződő meccs 57. percében pedig ki más rúghatta volna a dánok harmadik gólját, mint a tízes mezben játszó játékos.

Hétvégén már a Brentfordban lépett pályára Eriksen, és a kiváló szériája tovább folytatódott. A Bajnokok Ligája címvédőjének kapujába is betalált, a Brentford a forduló meglepetését szolgáltatva 4–1-re nyert a Stamford Bridge-en a Chelsea ellen.

Christian Eriksen tehát visszatért, nemcsak a pályára, hanem a topfociba is, és ezt nagyon jó látni. A dán elegáns fociját, könnyed megmozdulásait, gyönyörű passzait mindig élmény volt nézni, de a nyáron történtek után ez még hangsúlyosabban igaz. És Eriksen szerencsére nem akar lassítani, azt nyilatkozta, a célja ott lenni a dán válogatottban az év végi katari világbajnokságon. Legyen így!

A világbajnokságon Dánia többek között a címvédő Franciaországgal fog játszani:

Vb-sorsolás: egy csoportba került Spanyolország és Németország

A B-csoport nagyon pikáns lesz, a csúcsmeccset pedig az E-csoportban játsszák majd.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés