A 2006-os világbajnoki cím óta az olaszok gyengén szerepeltek világversenyeken: a 2008-as Eb-n minden idők egyik legpocsékabb válogatott edzőjével, Roberto Donadonival éppen a későbbi győztes spanyolok ellen estek ki, igaz, tizenegyesekkel. (Az akkori csapatból jelenleg nyolcan kerettagok.)

 2010-ben egy harmatgyenge csoportból sem sikerült továbbjutniuk, pedig egy világbajnok edző, Marcello Lippi dirigálta őket. (Mondjuk, ők legalább kijutottak oda, az is valami.)
Idén a csoportmeccsek során ismét találkozott a spanyol és az olasz gárda, ez a meccs sokkal relevánsabb kiindulóalap. A szakírók és a mezei futballmánok számára meglepetés volt, hogy a bundabotrányba majdnem belerokkant olaszok milyen szervezetten játszottak a tökéletesnek hitt spanyolok ellen, a továbbjutás pedig ezek után már kevésbé tűnt sokkolónak.

Ezen az Eb-n nagyjából minden a kék gárda ellen szólt: a világbajnok generáció négy kivételtől eltekintve kikopott, a csapat nagy része szürke árnyéknak tűnik 2006-os világbajnoki keret (pl: Totti, Del Piero, Cannavaro, Nesta, Inzaghi) tagjaival összehasonlítva, ráadásul akadt, aki bundavád miatt el sem utazott a kerettel (nem akarunk neveket mondani: Domenico Criscito ). A bajnoki mérkőzéseken a nézőszámok tíz éve folyamatosan zuhannak, lassan annyian járnak ki meccsekre, mint az NB I-ben (na jó, nagyon lassan), miközben az olasz labdarúgás nem tud új tehetségeket felmutatni, nincs meg ugyanaz a minőség, és legfőképpen mennyiség, ami miatt klubszinten a 90-es években meghatározónak számítottak a Seria A csapatai. Mario Monti, olasz miniszterelnök az Eb előtt az olasz bajnokság 2-3 éves bezárását vizionálta egy nyilatkozatában. A jelenlegi válság egyrészt nem jelenlegi, csak egy hosszú-hosszú évek óta húzódó, megállíthatatlan zuhanás újabb fejezete, ráadásul egy olyan összetett probléma, amit nem fog megoldani egy esetleges Eb-győzelem sem (ahogy a 2006-os vébé cím sem változtatott semmit.) Keretszinten is voltak gondok: az egyik csatárjuk – Cassano – tavaly novemberben agyvérzést kapott, nem sokkal később megműtötték a szívét, és csak tavasszal tért vissza. Az egykoron az olasz futball új csillagának tartott csatár (lásd Totti szerény nyilatkozatát: "- Én Roberto Baggio örökösének tartom magam, az én utódom pedig Cassano lesz.") híresen összeférhetetlen alak, szinte már mindekivel összebalhézott, akivel csak lehet. A Milan támadója ráadásul az egész idényben össze-vissza 4 gólt rúgott. Ki kritizálta volna Prandellit, ha otthon hagyja? A másik ék, Balotelli egy két lábon járó időzített bomba, minden meccsen benne van a kiállítás, vagy az, hogy megőrül, esetleg megveri a füvet, vagy hogy nem tudja visszavenni a gólörömnél levetett mezt.

Szóval bundaügy, gyenge keret, válság, hendikeppes és flúgos csatárok. Káosz, pánik, szappan.

Aki látta az olaszok meccseit, annak nem kell elmondani, hogy mindezek ellenére még nem felejtettek el focizni, és ha nem is ők játsszák a legszebb focit (igaz, a top 5-ben ott vannak) ők értenek hozzá a legjobban, hogyan kell szisztematikusan (nem Pepe vagy De Jong-módra), okosan, dörzsölten felőrölni az ellenfél játékát. Taktikailag szélesebb repertoárral rendelkeznek, mint az egydimenziós (és természetesen csodálatos, stb.) spanyolok, dinamikusan, olajozottan váltanak szisztémát mérkőzés közben, sokkal többször, mint azt mi, egyszerű nézők észrevennénk, az edzők, szakmabeliek viszont általában pont ezért kedvelik, vagy ismerik el az olasz iskolát, és jelenlegi igazgatóját, Cesare Prandellit. Eddig egyetlen csapat tudta bevenni a spanyolok kapuját rendes játékidőben vagy hosszabbításban ezen a tornán, és nem fogják kitalálni, kik voltak azok. Az olaszok mellett szól, hogy a csoportmeccsek során általában vergődnek – ami vagy elég a továbbjutáshoz vagy nem – de a kiesés szakaszban rendszerint meccsről meccsre javulnak. Antonio Cassano, agyvérzés ide-vagy oda – az egekbe magasztalt német védők gyűrűjében (hah, futballzsargon, végre!) tökéletesen játszott. Mario Balotelli második gólja még évekig kísérteni fogja Németországot (és a mezét is vissza tudta venni segítség nélkül.) Andrea Pirlo újfent mesteri, De Rossi tanári volt és még az is belefért, hogy Buffon az első negyedórában hatalmas hibákat vétett.

A spanyolok idén is eredményesek, de messze nem olyan sziporkázóak, mint azt megszoktuk tőlük, ráadásul Del Bosque mester húzásai nem mindig jönnek be, lásd Negredo beállítását, majd a csatármentes folytatást a portugálok ellen. Az kiderült, hogy a tizenegyesek során mindkét csapatnak van oka bízni a szerencsében, és nem lepődnénk meg, ha egy 0-0-s vagy 1-1-es döntetlen után megint büntetőkig jutna el a mérkőzés. De lehet, hogy Balotelli megint zseniális formáját hozza, vagy az is megtörténhet, hogy a tornán végig fenomenálisan játszó Iniesta teker be egy jó indítást Buffon kapujába, vagy az is lehet, hogy…

Gianluigi Buffon a csoportmeccsek után, még az angol meccs előtt a következő nyilatkozatot tette a csapat krakkói bázisán: „A torna előtt az volt a célunk, hogy jobban teljesítsünk, mint 2010-ben. Meg akartunk lepni mindenkit. Az a célunk, hogy a szurkolóinkat – legyenek azok itt Lengyelországban, Ukrajnában, vagy odahaza – büszkévé tegyük.”
Akármi is lesz a döntő végeredménye, az olaszok emelt fővel térhetnek haza. És ezek után talán a bajnokságot sem zárják be.

Olvass el mindent az összes csapatról!
Nem tudod, hol nézd a meccseket? Segítünk!

A legjobb védekezés a támadás! – Ünnepelünk, haldoklik a defenzív foci

Ha szeretnél fogadni a haverokkal a meccsekre, előbb tájékozódj az esélyekről!

(fotó: blogs.gotsoccer.com, au.eurosport.com)