Szoboszlai Dominik vagy Ansu Fati sérülés miatt nem lesz ott a pénteken startoló Európa-bajnokságon, de így is vannak olyan fiatal futballisták, akik a torna meghatározó arcai lehetnek. Összeállítottunk egy listát tíz névvel azokról a futballistákról, akikre szerintünk mindenképp érdemes figyelni.

Pedri

Kor: 18
Nemzetiség: spanyol
Piaci érték: 70 millió euró
Válogatott meccsszám/gól: 4/0

Igazi sikersztori a Barcelona középpályásáé, aki gyakorlatilag az előző idényben robbant be a futball elitjébe, a Barca egyik legfontosabb játékosa volt az előző szezonban, a klub idényének egyik legnagyobb pozitívuma Pedri megjelenése és fejlődése. Mindössze 18 éves, de már magas játékintelligenciáról tett tanúbizonyságot. Luis Enrique márciusban hívta be először a spanyolok felnőtt keretébe, azóta négyszer kapott lehetőséget. A középpálya közepén érzi a legotthonosabban magát, igazi spanyolos a játéka, remekül passzol, higgadt megoldásokra képes, és akkor sem ijed meg, ha cseleznie kell.

Phil Foden

Kor: 21
Nemzetiség: angol
Piaci érték: 80 millió euró
Válogatott meccsszám/gól: 6/2

Egy napokban megjelent beszámoló, a Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) legújabb kiadása szerint Phil Foden a világ legértékesebb futballistája. Ezzel nem feltétlen kell egyetérteni, mi sem tesszük, de az nem kérdés, hogy Foden már nem csupán egy tehetség. David Silva utódjaként beszélt róla pár éve Guardiola, és az előző szezonban már megmutatta a fiatal angol, hogy óriási potenciál van benne. Szélen és a középpályán is képes játszani, a Cityvel angol bajnok lett, BL-döntőt játszott, a Premier League legjobb fiatal futballistájának választották. Az angolok kerete bivalyerős, de valószínűleg Fodennek helye lesz a kezdőben.

Nuno Mendes

Kor: 18
Nemzetiség: portugál
Piaci érték: 40 millió euró
Válogatott meccsszám/gól: 5/0

A friss portugál bajnok Sporting baloldali védője alapember volt a lisszaboni csapatban, összesen 35 meccsen szerepelt az előző idényben. A két manchesteri klub, a City és a United és a Chelsea is élénken figyeli Mendest, aki támadásban egy szélső képzettségével rendelkezik, ugyanakkor fiatal kora ellenére megvan a megfelelő fegyelme ahhoz, hogy a védekezésbeli feladatait is megfelelően ellássa.

Jérémy Doku

Kor: 19
Piaci érték: 22 millió euró
Nemzetiség:
belga
Válogatott meccsszám/gól: 6/2

A belgák tinédzser szélsője az előző szezonban igazolt a francia ligába, a Rennes-hez, nem volt könnyű a beilleszkedése, ennek ellenére a Belgium szövetségi kapitánya, Roberto Martínez bízik benne, behívta a válogatottba. Doku igazi cselgép, kivételesen gyors, az első válogatott meccsén rögtön gólt rúgott, márciusban a fehéroroszok ellen pedig két gólpasszal és góllal zárt.

Ryan Gravenberch

Kor: 19
Piaci érték: 33 millió euró
Nemzetiség:
holland
Válogatott meccsszám/gól: 5/1

A 190 centi magas középpályást egy ideje már úgy emlegetik, mint az Ajax-iskola következő nagy dobását. Az előző szezonban kapott komolyabb lehetőséget az első csapatban, a most záruló idényben viszont már alapember volt az amszterdamiaknál. Fizikálisan kivételes képességű, jól passzoló játékos, számos hasonlóság van válogatottbeli csapattársa, Wijnaldum és az ő játéka között. Leginkább a középpálya közepén tudja kihozni magából a maximumot, de ha kell, a két szélen is tud játszani. A hollandok három márciusi vb-selejtezős meccsén csereként kapott lehetőséget, és az Eb-felkészülés alatt a grúzok ellen is pályára lépett. Wijnaldum mellett még Pogbához szokták hasonlítani, de szerinte leginkább Zidane-hoz hasonlít a játéka.

Jamal Musiala

Kor: 18
Piaci érték: 38 millió euró
Nemzetiség:
német
Válogatott meccsszám/gól: 3/0

Musiala tehetségéről mindent elmond, hogy fiatal kora ellenére 26 bajnokin lépett pályára a Bayern Münchenben és rúgott hat gólt. A korosztályos válogatottakban még angol színekben játszott, de végül úgy döntött, hogy a német felnőtt válogatottat választja. A Bayern történetének legfiatalabb gólszerzője a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is, és már az óriási elismerés, hogy mindössze 18 évesen bekerült a német válogatottba.

Alexander Isak

Kor: 21
Piaci érték: 40 millió euró
Válogatott:
svéd
Válogatott meccsszám/gól: 22/5

A következő Zlatanként aposztrofált Isakot két éve igazolta le a Borussia Dortmund, tavaly nyáron viszont már tovább is adta a baszk Real Sociedadnak. Isak a spanyol ligába gyorsan beilleszkedett, első szezonjában 17 gólt rúgott, és fiatal kora ellenére már meghatározó tapasztalata van a svéd válogatottban. Ibrahimovic sérülésével pedig a svédek egyik legfontosabb játékosa lehet az Eb-n.

Adam Hlozek

Kor: 18
Piaci érték: 17 millió euró
Nemzetiség:
cseh
Válogatott meccsszám/gól: 2/0

A cseh aranyfiúként emlegetett Hlozek a cseh liga gólkirálya volt az előző szezonban, még úgyis, hogy sérülés miatt négy és fél hónapot kényszerült kihagyni. A Sparta Praha saját nevelésű csatárát Tomas Rosicky után a csehek legnagyobb tehetségének tartják. Ő a cseh válogatott történetének legfiatalabb játékosa, és bár még mindig csak 18 éves és a felnőtt csapatban még nincs gólja, nem lenne meglepetés, ha viszonylag komoly szerepet kapna az Eb-n.

Elif Elmasz

Kor: 21
Piaci érték: 17 millió euró
Válogatott:
 észak-macedón
Válogatott meccsszám/gól: 27/7

A Macedón Gyémánt 19 éves volt és már Törökországban elismert játékos, amikor a Napoli 15 millió eurót fizetett érte. Az előző olasz idényben 33 bajnokin lépett pályára, támadó középpályásként, box-to-box középpályásként és hamis kilencesként is képes játszani. Ráadásul már 27 meccse van a válogatottban, és az Európa-bajnokság egy remek lehetőség lehet számára, hogy növelje a nemzetköri hírnevét, játéklehetőséget ugyanis biztosan fog kapni.

Josko Gvardiol

Kor: 19
Piaci érték: 19 millió euró
Nemzetiség:
horvát
Válogatott meccsszám/gól: 1/0

A Dinamo Zagreb középhátvédje a belgák elleni felkészülési meccsen kapott 45 percet a vb-ezüstérmes horvát csapatban. Július elsejétől már a német RB Leipzig futballistája lesz, a lipcseiek nem titkoltan Konaté és Upamecano egyik utódját látják benne. A Dinamo Európa-liga menetelésében alapember volt, a középhátvéd poszt mellett pedig a baloldali szélső védő posztján is tud játszani.

Az Európa-bajnoksággal kapcsolatos cikkeink:

Marco Rossi nem aggódik, nagyjából már tudja, milyen kezdőcsapattal kezdi meg az Eb-t a válogatott

A pénteken rajtoló Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési meccsét játszotta a magyar válogatott a Szusza Ferenc Stadionban. Marco Rossi csapata gól nélküli döntetlent ért el az írek ellen, a szövetségi kapitány a lefújás után értékelte a felkészülést és a rajtoló Eb-ről is beszélt.

Szoboszlai Dominik Ibrahimovic, Ramos és Haaland mellett ott van az Eb legnagyobb hiányzói között

Az egyik legnagyobb sportnapilap, a francia L’Équipe összeállított egy kezdőt azokból az általuk legjobbnak tartott futballistákból, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek ott a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon.

Ronaldóék címvédőként és erősebb kerettel érkeznek az Eb-re, de így sem ők a favoritok

Pénteken rajtol az Európa-bajnokság, összeszedtük, mit érdemes tudni a címvédőről.

(Fotók: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában