Legalábbis nekünk, semlegeseknek, meg az angol fanatikusoknak. Na meg a végső esélyeseknek.

A foci ugye Angliából indult, ott meg nincs nagyobb meccs egy Liverpool–Manchester Unitednál. Ergo a futballtörténelem egyik legősibb párharca jött össze az El-ben, amivel nem is lenne gond, ha nem a nyolcaddöntőknél járnánk. De ott járunk. Megnéztünk volna egy jó Pool–MU döntőt vagy elődöntőt, most megnézzük, ki zúg ki idő előtt.

Ráadásul potenciálisan szerintünk úgy öt csapat esélyes igazán a végső győzelemre, ebből négy egymás ellen játszik, mivel a Dortmund meg a Tottenhammel kerül össze. (Fyi: az ötödik a Sevilla.)

Az Európa-liga nyolcaddöntőjének párosításai:

  • Sahtar Doneck–Anderlecht
  • FC Basel–Sevilla
  • Villarreal–Bayer Leverkusen
  • Athletic Bilbao–Valencia
  • Liverpool–Manchester United
  • Sparta Praha–Lazio
  • Borussia Dortmund–Tottenham
  • Fenerbahce–Sporting Braga

Az első meccseket március 10-én, a visszavágókat március 17-én játsszák.

Szerinted ki nyeri az El-t? Fogadunk?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.