Hanem Patrice Evra.

A 35 éves balhátvéd a Juventusból igazol haza, másfél évig lesz az OM játékosa.

Evra korábban öt BL-döntőt játszott, nyerni viszont csak egyszer tudott. Pályafutását a Monacóban kezdte, majd a Manchester Unitedhez került, ebben az időszakban posztján az egyik legjobbnak számított. Majd 2014-ben a Juventushoz igazolt, idén viszont már csak epizódszereplő volt, így érthető, hogy eligazolt. #PatriceEstOlympien ?? http://bit.ly/2jgjyO4 A Marseille-t ősszel megvette egy amerikai üzletember, akkor azt ígérte, 200 millió eurót költhet igazolásokra az OM. Az első igazán nagy dobás Dimitri Payet lehetett volna, de a tavalyi év nagy felfedezettjét egyelőre nem engedte el a West Ham.

Az OM 21 forduló után hetedik a bajnokságban, a legutóbbi két meccsét elveszítette, az európai kupaszereplésre minimális az esélye.
(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni