Del Potro három meccslabdát hárítva verte a világelsőt az Indian Wells-i tenisztorna döntőjében.

Mindenféle rekordot megdöntött az elmúlt hetekben Roger Federer, ám zsinórban a harmadik trófeáját nem tudta megszerezni: az év első 1000-es tornáján Juan Martin Del Potro megállította a döntőben.

Az argentin klasszis 2009-ben a US Open döntőjében verte el az akkor (is) a fénykorát élő Federert, ám utána a sérülései csaknem derékba törték a karrierjét. Kicsúszott még az első ezerből is a világranglistán, többet járt orvoshoz, mint edzésre, de nem adta fel, kétszer is az Év visszatérőjének választották (2011, 2016).

Idén viszont nagyon hasít, már a második trófeáját nyerte, a mérlege 12-3, eddig Federerrel együtt kiemelkedik a mezőnyből.

Kettőjük csatája most is rendkívül szoros volt: az első szettben Delpo végigvitt egy brékelőnyt, a következő kettő viszont rövidítésben dőlt el.

Jellemző módon a második játszma végén Federer a hetedik szettlabdáját tudta végül kihasználni, miközben Delpónak meccslabdája volt.

A döntő szett is elvánszorgott 4:4-ig, ahol Federer brékelt, így kiszerválhatta volna a meccset. Igen ám, de most meg Del Potro hárított három meccslabdát, és elvette a világelső adogatását. Az újabb rövidítés már sima volt, Fed két kettős hibát is ütött, és csupán két pontig jutott. Két óra és 41 perc küzdelem után 6:4, 6:7(8), 7:6(2)-re nyert Del Potro.

Del Potro furcsa módon először nyert 1000-es tornát. Most már külön hangsúlyt kap a felkészülésében, hogy megelőzzék a további sérüléseket, és ha bejön a federeri módszer, helye van a legjobbak közt. Egy sajátos rekordot így is tart: a mostani győzelmével együtt

kilencszer verte el az aktuális világelsőt, a legtöbbször azok közül, akik nem álltak soha a rangsor élén. Nem mellesleg Federeren kívül az akkor világelső Nadalt és Djokovicot is elkapta.

Federer ellen pedig ugyan negatív a mérlege (7-18), de a döntőkben jobban szerepel: 4-2. A mostani a 401. győzelme, és a legnagyobb sikere a kilenc évvel ezelőtti US Open-döntő óta.

Az ember, aki nélkül Federer nem tartana itt

A tenisz legnagyobbja két éve járni is alig tudott, mégis visszatért a csúcsra. Nem csoda, hogy vakon bízik az egyetlen örökös stábtagjában, Pierre Paganiniben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés