Félbeszakadt a Spartak Trnava–Slovan Bratislava szlovák bajnoki meccs, mert a pályára rohantak verekedni az ultrák.

A szlovák liga két legjobb csapata Trnavában játszott volna rangadót, ám sokáig nem tartott, a sport.aktuality.sk tudósítása szerint egészen 15 percig, amikor is a vendégszurkolók a pályára rohantak, amire persze azonnal reagáltak a hazaiak is, és masszív csetepaté alakult ki a pályán. A néhány perces pusztakezű bunyó súlyos sérüléseket is hozott, akadt eszméletlenül fekvő szurkoló is.

Filip Glova játékvezető az első érkezők után azonnal az öltözőbe küldte a csapatokat, miközben a rendezők próbálták meggyőzni a totálisan begőzölő szurkolókat, hogy abba kellene hagyni, mert lefújják a meccset. Végül ez is lett a döntés, mert nem sikerült lezárni az bokszmeccset, ma már semmiképpen sem fejezik be a bajnokit.

Ismerve az ultrák lélektanát, nem lenne meglepő, ha előre leegyeztetett ökölharc lett volna.

„Meghalnak a csapatukért. De akár ölnek is” – Tobias Jones: Ultra - Az olasz futball sötét oldala

„Soha nem fogsz megérteni minket, ha nem vagy velünk” – mondják az olasz ultrák. Az író úgy döntött, mindenhol velük lesz, és ebből született ez megdöbbentő és lehengerlő erejű könyv.

(Fotó: cas.sk)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés