Hazai pályán nyert a Ferencváros, de a továbbjutás közel sem dőlt el.

Hazai pályán fogadta a Viktoria Plzent a Ferencváros az Európa-liga playoffjának első meccsén, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Kezdőcsapatok

Ferencváros: Gróf – Makreckis, Gartenmann, I. Cissé, Raul Gustavo – Zachariassen, Júlio Romao, Abu Fani, Civic – Saldanha, Varga B.

Viktoria Plzen: Jedlicka – Dweh, Markovics, Jemelka – Havel, Cerv, Kalvach, Cadu – Sulc – Vydra, Adu

A Fradi kapujában eredetileg Varga Ádám védett volna, de a bemelegítés során megsérült, a helyét Gróf Dávid vette át. Akinek szerencsére az első félidőben olyan nagyon sok dolga nem volt, és amikor volt –  a 38. percben Dweh fejesénél – akkor sem lett cseh gól a vége, mert nagyot védett a magyar kapus.

A Fradi támadóbban, veszélyesebben futballozott, és ennek az eredménye is meglett, a 23. percben Abu Fani góljával szerzett vezetést a magyar bajnok. A második félidőben kisebb helyzetei voltak a vendégeknek is, a félidő első 25 percének legnagyobb helyzetét azonban a csereként beálló Traoré hagyta ki, miután ziccerben csúnyán a kapu mellé lőtt.

A hajrá helyzet nélkül telt el, a legfontosabb esemény Varga Barnabás sárga lapja volt, aminek következtében az FTC csatára nem játszhat a visszavágón.

1–0-ra legyőzte a Viktoria Plzent Budapesten a Ferencváros, így egygólos előnyből várhatja a Fradi az idegenbeli visszavágót, de a párharc közel sem dőlt el.

A csehországi visszavágót február 20-án, csütörtökön játsszák.

Európa-liga, a legjobb 16 közé jutásért

Ferencváros–Viktoria Plzen 1–0 (1–0)

Ez is érdekelhet:

Keane: Mondtam a srácoknak, hogy ez a bajnokság talán nem olyan könnyű, mint gondolják

A Fradinak nem megy a bajnokságban, a Puskás elleni rangadó után elveszítette az első helyét is. Az ír mesternek lesz dolga.

Sokkoló és ritka önkritikát fogalmazott meg a Fradi-védő

Nem vagyunk mi ehhez hozzászokva itt a Kárpát-medencében.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Gulácsi Pétert a hét játékosának választották Európában

17 évesen a világ legjobb cselezője a Barcelona futballistája

További cikkeink a témában
„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton
Hirdetés