Nem került nehéz csoportba a magyar férfi válogatott a januárban esedékes világbajnokágon, a folytatás azonban már trükkös lehet.

Tegnap Gízában kisorsolták a januárra tervezett férfi kézilabda-világbajnokság csoportjait. Fontos kiemelni, hogy ez lesz az első világesemény a sportág történetében, melyet – a futball seregszemlékhez hasonlóan – harminckét csapat részvételével fognak megrendezni. Bár természetesen a koronavírus-járvány miatt ezen a téren is óriási a bizonytalanság, az IHF jelenleg nézők előtt szeretné megtartani a mérkőzéseket (nagyjából a csarnokok 25-30 százalékos kihasználtságával számolnak).

Az idei Európa-bajnokságon sokáig bravúrosan szereplő magyar válogatott Németországgal, Uruguayjal és a Zöld-foki Köztársasággal került egy csoportba.

A négyesből az első két helyezett jut a középdöntőbe, így ezzel minden bizonnyal nem lesz probléma.

A nyolc közé jutásért azonban már a Spanyolország, Tunézia, Brazília, Lengyelország kvartett továbbjutóival kell majd megmérkőznie Gulyás István együttesének.

A világbajnokságot a tervek szerint január 13-a és 31-e között rendezik meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés