Torinói lapértesülések szerint konkrét ajánlatot tett a Manchester United a Juventus középpályásáért, Paul Pogbáért. Az ügy pikantériáját az adja, hogy a francia korábban már volt MU-játékos, de Ferguson elengedte.

Sir Alex ritkán hozott rossz döntést menedzseri pályafutása során, az egyik ilyen, talán legrosszabb döntése az volt, hogy szó nélkül elengedte Paul Pogbát, pedig már akkor Patrick Vieira utódjaként emlegették. 2012-ben ingyen (!) lelépett a francia a Juventushoz, azóta meg a világ egyik legjobb belső középpályása lett, és még mindig csak 21 éves.

Már nem csak a Juve legfontosabb láncszeme, hanem a francia válogatott alapembere is, a világbajnokságon őt választották a legjobb fiatal játékosnak. Pogba azóta a Transfermarkt szerint 50 millió eurót ér, ám a La Stampa úgy tudja, a Man. United, vagyis Louis van Gaal 80 milliót is adna érte. Pogba pedig 9 milliót kereshetne évente.

Ha sikerülne megszerezni, azzal gyakorlatilag megforgatnák a kést az öreg borvirágos képű legendában, döntése duplán számítana pocséknak. Ellenben lenne végre egy klasszis középső középpályásuk. Persze több gazdag klub is pályázik rá, a Real Madrid, a PSG és a Manchester City is érdeklődik, de a francia elmondta, még mindig szereti az MU-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés