A 22 éves Fernando Gorriarán maga búcsúzkodik a Twitteren.

Már megírtuk, hogy Dél-Amerikából hozna minőséget a Fradi a középpályára, és hogy a pletykák szerint Fernando Gorriarán az. Nos, most már biztos, hogy a 22 éves uruguayi érkezik, a Twitteren már elbúcsúztak tőle. Később maga nyilatkozott a helyi Oral Deportivának és a Radio Universalnak.

A helyzet az, hogy távozom, ez volt az utolsó meccsem. Még pár részlet hiányzik a papírokból, de amikor telefonon hívnak, meg fogom tudni ezeket is. Négy évre igazolok a magyar Ferencvárosba. Jövő héten utazom.

Gorriarán lehet az új Nagy Ádám?!

A hírek szerint 350 ezer eurót, vagyis több mint százmillió forintot kínált érte a Fradi, és mivel a Transfermarkt egymillió euróra értékeli, jó befektetés lehet. Pláne, hogy az uruguayi mentalitás egészen biztosan szimpatikus lesz a Fradi-drukkereknek, Thomas Doll is épp egy ilyen kemény, nagy munkabírású, sokat futó védekező középpályást keresett.

A montevideói River Plate – egyébként az azóta magyar válogatott Vinícius is innen érkezett Videotonba – saját nevelésű játékosa 2014 februárja óta szerepel hazája élvonalában, még nem került a felnőtt válogatott közelébe, ám a 2015-ben Pánamerikai Játékokat nyert U22-es nemzeti csapatban négy találkozón lépett pályára. Összesen 85 bajnoki és 9 nemzetközi meccsen játszott a River Plate-ben, 6 gólt szerzett, bár nem ez a dolga. A mostani idényében volt a legeredményesebb eddig, 15 találkozón 4 gólig jutott.

Egy helyi újságíró, Rodri Vázquez‏ információi szerint a középpályás 4 éves szerződést köt majd a Fradival.

Rodri Vázquez on Twitter

Fernando Gorriarán está jugando su último partido en River. Se irá al Ferencbaros de Hungría. Contrato por cuatro años para el volante.

Gorriarán a Nacional ellen góllal búcsúzott.

Hamarosan Priskin Tamás és Otigba Kenneth is aláírhat a Fradihoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában