Miután Griezmann nemet mondott, Suárez pedig ismét termeli a gólokat, a Barcelona nem akar nagy pénzért nagy nevet igazolni a csatársorba.

Inkább egy hosszútávú tervet eszeltek ki, ezért három fiatal, idén berobbanó támadót figyelnek – a szokásos De Jong, De Ligt duó mellett.

A három kiszemelt: Krzysztof Piatek, Luka Jovics és Nicolas Pépé.

Jelenleg Munir El Haddadi az egyetlen cserecsatár a Barcelonában, de egyrészt a nyáron lejár a szerződése, másrészt szintekkel gyengébb, mint Suárez. Paco Alcácert pedig kölcsönadták Dortmundba, és meg is fogja venni a Borussia még a télen. Suárez meg januárban 32 éves lesz, igaz, 2021 nyaráig szól a szerződése.

A lengyel Krzysztof Piatekről már megírtuk, hogy a Barca scoutjainak látókörébe került, ami cseppet sem meglepő, 13 meccsen 13 gólt szerzett a Genoában. Sőt már a lengyel válogatottban is van gólja, tavaly pedig 21-szer talált be a lengyel ligában.

Luka Jovic még csak 20 éves, viszont annyira rárúgta az ajtót a Bundesligára, hogy már sorban áll érte a Bayern, a Liverpool és persze a Barcelona is. A Benfica Eintracht Frankfurtnak kölcsön adott szerb csatára kilenc bajnokin 9 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott, az El-ben pedig 4 meccsen 3-szor talált be. A szerb Falcaónak is becézett támadó októberben ötöt vágott a Düsseldorfnak.

Nicolas Pépé, a francia születésű elefántcsontparti válogatott támadó a Lille-ben remekel, érte megy a kilincselés. Ő nem csak a befejezésben erős, 13 Ligue 1-meccsen a 8 gólja mellett 7 asszisztja is van. Mondjuk ő inkább szélső, mint középcsatár, tehát akár a fenti két srác mellett is érkezhet Barcelonába.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés