A statisztikai adatelemzéssel foglalkozó FiveThirtyEight a BL-rajt előtt ismét megjósolta az erősorrendet. Vannak érdekességek.

A szakportál rengeteg adatot, statisztikai mutatót figyelembe véve évek óta felállítja a BL-erősorrendjét. Az előző idényben és két szezonnal korábban is a Manchester Cityt tartotta a Bajnokok Ligája favoritjának, de Guardiola csapata előbb a nyolc között esett ki, az előző idényben meg a döntőt veszítette el a Chelsea ellen. Vagyis érdemes egészséges szkepticizmussal kezelni a mostani előrejelzést is, amely szerint a ma este startoló idényben is a Manchester City a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja. A FiveThirtyEight a City BL-győzelmére 21 százalék esélyt lát, a második helyre 14 százalékkal a Bayern Münchent tette az algoritmus, míg a harmadikra tíz százalékkal a Liverpoolt.

A nyáron Messivel, Ramosszal, Donnarummával és Wijnaldummal megerősödő PSG csak a tizenegyedik három százalékkal. Az oldal szerint a franciáknál a végső győzelemre esélyesebb az Ajax és a Dortmund is. A jövőt nyilván nem látom, de azért ezt minimálisan erősnek érzem, még úgyis, hogy a rendszer figyelembe veszi a csoportok erősségét is, és a PSG a Man. Cityvel és a Leipziggel került egy négyesbe.

A FiveThirtyEight BL-esélyei a 2021-2022-es Bajnokok Ligája-idényre:

Ez is érdekelhet:

Man. City–PSG és Bayern–Barcelona rangadók lesznek a BL-csoportkörben

Most nem halál-, hanem inkább hullacsoport jött össze, a G-négyesbe nem jutott nagycsapat, sőt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés