A Barcelonának már októberben megvolt a maga névsora, a Realé viszont rövidebb, de céltudatosabb.

Mondjuk azóta a Barcelona is meghúzta a magáét, és most már egyre valószínűbb, hogy a télen Özilre és De Ligtre fog rámenni, de most nézzük Pérez terveit. Több lap, így Diario Gol és a Mirror szerint is a Real Madrid kívánságlistájára öt nevet véstek fel – három támadó, egy kapus és egy védő került célkeresztbe:

Kepa azért került előrébb, mert David de Gea szerződtetéséről kezdenek lemondani, az MU ragaszkodik hozzá, a védelembe a szintén bilbaói Aymeric  Laporte és a Sociedad-játékos Iñigo Martínez került a brazil mögé, és bizony gyorsan előrébb fognak kúszni, mert Marquinhost nem fogja adni a PSG.

A három támadó közül egyet, maximum kettőt vennének, ide kiegészítésként mindenképp beírnánk Mauro Icardit, az ő neve most felerősödött, mint Benzema-pótlék. És reálisabb is, hogy ilyen frappánsak legyünk.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.