Győzelemmel kezdte a világbajnokságot a svájci válogatott.

A G-csoport előzetesen az egyik legkiegyenlítettebbnek tűnt, na nem a brazilok miatt, ők valószínűleg kiemelkednek, de a Kamerun–Svájc–Szerbia hármas minőségben, tudásban eléggé közel van egymáshoz.

Ezt bizonyította Svájc és Kamerun első meccsének első félideje is. Svájc 2006 óta minden világbajnokságra kijutott, az előző kettőn a 16 között esett ki, és nyilván nem topcsapat, de egy szervezett, erős európai válogatott, amely meglepetésre is képes, elég ha csak a tavalyi Eb-re és a franciák kiejtésére gondolunk. Kamerun 1990 óta stabil vb-résztvevő, de az olaszországi torna óta egyszer sem jutott tovább a csoportból.

A Svájc elleni első félidőt azonban veszélyesebben kezdte, sőt, az egész első 45 percben veszélyesebben futballozott, több helyzete is volt, de gólt nem tudtak rúgni az afrikaiak, ahogy az egyébként mezőnyben minimálisan domináló, de helyzetekig alig eljutó Svájc sem.

A szünet után viszont rögtön jött az első gól, egy gyorsan felépített támadás végén Shaqiri adott be, középen Embolo üresen állt, és nem is rontotta el a helyzetet a kameruni születésű támadó:

A gól kellett a meccsnek, de nem igazán pörgette fel, nem is volt helyzet a 66. percig, Vargas duplázhatta volna meg a svájciak előnyét, de Onana bravúrral védett. Gól, sőt, helyzet sem nagyon volt már, Svájc egy góllal nyert, három ponttal kezdte a vb-t.

Foci-vb, G-csoport, 1. forduló

Svájc–Kamerun 1–0

Tegnap történt a világbajnokságon:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.