Valószínűleg érkezik még egy néhány meccses eltiltás is.

Paulo Fonsecát, az Olimpique Lyon januárban kinevezett edzőjét a Brest ellen megnyert bajnoki 97. percében kiállították. A portugál edző totál begőzölt miközben és miután megkapta a piros lapot a játékvezetőtől, és a bírónak közvetlenül az arcába ordított, majd pedig a stábjának kellett csillapítania, hogy ne menjen még egyszer neki Millot játékvezetőnek.

Lyon coach Fonesca completely loses it after being handed a red card byu/Chevalier_Paul insoccer
Fonseca a meccs után elnézést kért, azt mondta, a futball néha a legrosszabbat hozza ki belőle. Azért lett egyébként dühős, mert a Brest a meccs végén egy tizenegyest reklamált, amit végül a csapat nem kapott meg, a Lyon így nyert 2–1-re, de az edző valószínűleg egy néhány meccses eltiltást még fog kapni.

Ez is érdekelhet:

Piros lapot kapott az Ajax futballistája, de mégis folytathatta a meccset

A két edző felülbírálta a játékvezető ítéletét.

La Liga-mérföldkő: középső ujjat mutatott, kiállították, aztán ők rúgtak belőle gólt

Na, akkor megint láttunk valami olyat focipályán, amit korábban még soha. És naná, hogy a La Ligában.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés