Kezdődik a Bajnokok Ligája kieséses szakasza, de a Manchester Citynek nem indul a legjobban.

Lesz pár nagyon komoly párharc a legjobb nyolc között, de talán a Real Madrid–Manchester City a legdurvább. Egyrészt két brutál jó csapatról van szó, másrészt az előző két kiírásban is találkoztak: 2022-ben a Real ment tovább óriási szerencsével, majd megnyerte az egészet, tavaly a City jutott tovább, és aztán övé lett a trófea. Fontos meccs lesz tehát a holnapi.

Viszont nem jó előjel a Citynek, hogy két fontos védő is hiányozni fog, sőt egy harmadik játéka sem fix.

Kyle Walker és Nathan Aké el sem utazott a csapatával Madridba, Josko Gvardiol a csapattal tartott ugyan, de nem edzett.

Így alighanem az Akanji, Dias, Stones, Gvardiol négyes kezd, de nem kizárt, hogy Rico Lewis kap lehetőséget Walker helyett.

Az sem könnyíti meg Guardiola dolgát, hogy Éderson hetek óta nem védett, és ugyan most már egészséges, de ritmust vesztett. Még nem döntött, hogy ő vagy Ortega kezdjen-e.

Persze Ancelotti sem a legjobb csapatát küldi pályára, Courtois és Alaba régóta sérült.

A meglepő statisztika, ami mutatja, miért csak 3. a Manchester City a PL-ben

Nem ehhez vagyunk szokva a Citytől, így nehéz bajnoki címet nyerni.

(Fotó: Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés