Egy több poszton is bevethető fiatal játékos csatlakozott a magyar bajnokhoz.

Egy albán szélső és egy magyar apus után

egy francia középpályást is igazolt a Ferencváros: a 23 éves Aïssa Laïdounit.

Laïdouni a román élvonalban szereplő FC Voluntari együttesétől érkezett a magyar bajnokhoz, amely az alapszakasz utolsó helyén végzett. A román ligába 2018 nyarán igazolt és azonnal alapembere lett új klubjának, első szezonjában 29 bajnokit játszott, mindet kezdőként. Az esetek többségében középső középpályásként focizott, de korábbi edzői a védelemben és a középpálya más részein is bevetették.

(fradi.hu)

A legutóbbi két idényben 56 mérkőzésen kapott játéklehetőséget, és hét gólt szerzett valamint öt gólpasszt is kiosztott. A 2019/2020-as kiírásban 24 mérkőzésen egy gól és két gólpassz a mérlege.

Egyelőre nem túl komoly a referenciája, de valamit látott benne Rebrov:

Eddigi klubjai: Angers SSC II (2014–2017), Angers SSC (2016–2018), Les Herbiers VF (2016–2017 – kölcsönben), Chambly (2017–2018 – kölcsönben), Chambly II (2017–2018 – kölcsönben), Voluntari (2018–2020), FTC (2020–)

Laïdouni már nyilatkozott is:

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy csapathoz kerültem, alig várom, hogy tétmeccsen segíthessem az együttest. Remélem, nagyon sikeresek leszünk együtt. Utánaolvastam a klubnak, mielőtt idekerültem, de azt magamtól is tudtam, hogy az előző szezonban mennyire jól szerepelt a Fradi az Európa Liga csoportkörében. Sergei Rebrovval személyesen még nem beszéltem, de telefonon már tudtunk pár szót váltani.

Sok videót láttam már a fradistákról, és lenyűgöző szurkolótábora van a klubnak, már most libabőrös vagyok tőlük. Franciaországban úgy mondják: alig várom, hogy „bevizezzem a mezt”. Azaz, hogy olyan keményen játsszak, hogy a mezem átázzon az izzadtságtól. Ilyenkor ugyanis azt érzi az ember, hogy megdolgozott a szurkolók szeretetéért.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Ha idén nem akarsz mellélőni nőnapon, ebből a listából válassz
Hirdetés