Bakuban nem számít ez rossz eredménynek, Budapestben nyerni kell majd a BL-selejtező 3. fordulójában.

Cserszeszov mester bízott a Pozsonyban nyerő csapatban és nem változtatott rajta (Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Laidouni, Esiti –  Zachariassen, Tokmac, Traoré – Boli), ami nem is meglepő, mert egy nagyon erős csapat otthonába látogatott a Fradi. Az azeri bajnok Qarabag a Lech Poznan és a FC Zürich kiütése után jutott a harmadik fordulóba, és nemrég a csoportkörben is járt.

Ennek ellenére a meccs eleje a Fradié volt, Boli a 18. percben vezetést is szerzett. Egy szöglet után Laidouni lőtt, de azt védte a kapus, majd Knoester a kapufát is eltaláltuk, de végül érkezett Boli és befejelte.

A gól után a Fradi dominált is a meccsen, néhány kisebb-nagyobb helyzetet is kidolgozott, sőt Adama Traorénak volt egy ziccere is, de remekül jött ki a kapus. Aztán viszont a második félidőre minden megváltozott, a Qarabag kezdett el nyomni, és valljuk be, jobb is volt.

Mondjuk az egyenlítés nem volt benne, de megint jött egy állított labda, egy pontrúgás, ami után gól kapott a Fradi. Sajnos Dibuszról előre pattant a szabadrúgás után a labda, Owusu pedig berúgta.

A Fradi kontrára játszott volna, de ezekben ma nem volt veszély, az azeriek viszont rúgtak még egy gólt, amit szerencsére visszafújta les miatt. Akadt még nagy helyzet a hazaiak előtt, de az eredmény már nem változott, így döntetlennel jönnek át a csapatok Budapestre. Jövő héten nyernie kell a Fradinak a Groupamában, és a látottak alapján ez reális is, több van még Tokmacékban.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, első mérkőzés

  • Qarabag–Ferencváros 1–1
  • Gólok: Owusu (33.), ill. Boli (17.)

A Slovan elleni meccs elemzése:

Nem elég jónak tűnni, jobban is kell játszani – Öt pontban a Slovan–Fradiról

Tudtuk, hogy jobb csapat a Fradi, de ennek az eredményben is látszania kellett. Összeszedtük, min múlott a siker.

(Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés