Gyakorlatilag továbbjutott a Fradi az újabb győzelme után.

Nem indult jól az Európa-liga-alapszakasz a magyar bajnoknak, előbb az Anderlechtől, majd a Tottenhamtől kapott ki egy-egy góllal. Ezt követően azonban jött hat pont, miután a Nice-t egy góllal, a Dinamo Kijevet pedig négyel legyőzte a Ferencváros.

A Malmö elleni meccs előtt pedig már arról írhattunk, hogy egy esetleges győzelemmel szinte biztosan továbbjut az FTC.

Szinte biztosan továbbjutna a Fradi a Malmö legyőzésével

Az UEFA szimulációja szerint alig tudná elkerülni a továbbjutást a Ferencváros, ha legyőzné a svédeket. Márpedig az nagy siker lenne.

A svéd csapat egyetlen győzelemmel állt négy kör után, hazai pályán a Ferencváros volt az esélyesebb. Tökéletes meccskezdést produkált a magyar csapat, 11 perc után már kettő volt a hazai előny: Varga Barnabás duplázott, az első gólját tizenegyesből szerezte, a másodikat egy csel és egy pontos befejezést követően. Videón a két gól.

A svédek Botheim találatával (videóért katt ide) a 18. percben szépítettek, de ennél közelebb már nem kerültek a Fradihoz. A második félidő elején Kady Borges egy szép egyéni akció végén tekert az alsóba (videóért katt ide), majd húsz perccel később Ibrahim Cisse (videóért katt ide) talált be.

Zsinórban a harmadik meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában a Ferencváros, öt forduló után kilencpontos, gyakorlatilag már bejutott a legjobb 24 közé.

Európa-liga-alapszakasz, 5. forduló

Ferencváros–Malmö 4–1

Ez is érdekelhet:

A Serie A-ból figyelik Varga Barnabást

Olasz források szerint olasz megfigyelők ültek a lelátón a Hollandia elleni válogatott meccsen, és a Fradi csatárára voltak kíváncsiak.

(Fotó: Fradi_HU)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nehéz ennél látványosabban lezárni egy meccset: egészpályás győztes gól az utolsó pillanatokban

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés