Elsőként Franciaország jutott a 2018-as világbajnokság döntőjébe.

  • Kezdőcsapatok:

FIFA World Cup ? on Twitter

FORMATIONS // #FRABEL #WorldCup

Belgium kezdte aktívabban a meccset, az első 25-30 percben Martínez csapatának érvényesült inkább az akarata. Hazard Pavard oldalán többször is gondot tudott okozni, és két biztató lövése is volt a belgák tízesének: az egyik mellé ment, második alkalommal Varane mentett. A legnagyobb belga helyzet egy védőé volt, egy szöglet után Alderweireld lőtt, de Lloris óriásit védett.

A félidő utolsó 15 percében már a franciák voltak az aktívabbak, de gólt ők sem tudtak lőni, Pavard próbálkozásánál Courtois védett bravúrral, Giroud pedig ziccerben rosszul találta el a labdát.

A második félidő elején nem változott a játék képe, inkább a franciák akarata érvényesült, és egy szöglet után Umtiti fejesével megszerezték a vezetést, 1–0:

A bekapott gól megfogta Belgiumot, ezen Mertens és Carrasco becserélése sem igazán változtatott. A belga mezőnyfölény megvolt, de a franciák jól zárták a területeket, Belgium nem tudott igazán komoly helyzetet kialakítani.

Az utolsó tíz percben Witselnek volt egy veszélyesebb lövése, az eredmény viszont már nem változott. Franciaország az első döntős.

A franciák a vasárnapi döntőben a holnapi horvát–angol elődöntő győztesével játszanak a vb-címért.

Elődöntő

Franciaország–Belgium 1–0 (0–0)

(Fotó: A FIFA World Cup Facebook-oldala)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve