Frank Leboeuf Trent Alexander-Arnold védőmunkáját kritizálta. Nem ő az első, aki szerint a Liverpool védője védekezésben nem az elvártaknak megfelelően teljesít.

Trent Alexander-Arnold éve óta a világ egyik legjobb jobb oldali szélső védője. A játékával kapcsolatban legtöbbször a támadásban betöltött fontos szerepe, a kivételesen jó passzkészsége kerül előtérbe, ha pedig kritikát kap, akkor azt a védőmunkája miatt kapja általában.

Alexander-Arnold számára sem a Liverpoollal, sem pedig az angol válogatottal nem indult a legjobban a szezon, és ismét – helyenként joggal – kritizálták a védekezését. Ebbe a sorba állt bele a francia válogatott korábbi világbajnoka, Frank Leboeuf.

„Imádom azt, amit támadásban csinál, védekezésben azonban az angol másodosztály szintjét üti meg.

Egyedül Jürgen Klopp rendszerében tud megfelelően teljesíteni. Szeretnék vele együtt dolgozni, átvenni az alapokat. Már az fejlődés lenne, ha néha megnézné, hogy mi történik mögötte a pályán”

mondta a korábbi középső védő, aki öt éven át játszott a Chelsea-ben.

Ez is érdekelhet:

2007-ben született játékos mutatkozott be a Premier League-ben

15 éves játékos mutatkozott be az angol bajnokságban, rögtön rekorder lett.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

A Liverpool simán kikapott a PSG-től a BL-ben, Szoboszlai Dominik ennek ellenére bizakodó

„Végtelenül idegesít, amikor Vinícius Júniort látom”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.