Kulisszatitkokat osztott meg a felkészüléséről a nehézsúlyú világbajnok.

A WBC veretlen nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury hétvégén ismét ringbe lép, ellenfele honfitársa, Dereck Chisora lesz. A meccs előtt egy interjúban megosztott néhány kulisszatitkot Fury:

„Régen napi hétszer maszturbáltam, hogy erőm legyen. Ezalatt a héthetes felkészülés alatt kipróbáltam valami újat, a cölibátust. Töltött fegyverrel megyek a ringbe”

mondta Fury. Akinek nem ez volt az egyetlen meredek kijelentése, azt is elárulta, hogy jövőre 12 alkalommal akar bunyózni. Ebből valószínűleg semmi nem lesz, egy az ő szintjén levő profi bokszoló maximum háromszor szokott meccselni egy évben.

Furyt egyébként rengeteg kritika érte azért, hogy azzal a Chisorával fog bokszolni, akit már kétszer legyőzött korábban. Erről azt mondta, a kritikusok bekaphatják, mert a legtöbb közülük még egyszer sem húzott kesztyűt.

Nyár végén, ősz elején téma volt egy Fury–Joshua meccs, ez azonban most sem jött össze, mert a két menedzsment nem tudott megegyezni, így került képbe Chisora, aki egyrészt közel sem akkora név, mint Joshua, másrészt soha nem volt Joshuához mérhető bokszoló, így a rajongók kritikája valahol érthető.

Szintén Furyvel kapcsolatos hír, hogy ha sikerül szombat este legyőznie Chisorát, akkor a következő meccse végre az Uszik elleni címegyesítő bunyó lehet valamikor tavasszal.

Ez is érdekelhet:

Tyson Fury interjú közben küldte el melegebb éghajlatra az egyik ismert angol youtubert

Furynak nem tetszett, hogy True Geordie kritizálta az ellenfélválasztását.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
37% +10 éve