Ez, annak tükrében, hogy Kolumbia is felmerült célállomásként, jó hír.

A Hajduk Splitből a nyáron kvázi elmenekülő Futács Márkónak nem volt könnyű ősze, hiszen csapata nem volt, így csak edzett a III. kerületnél. És várta a hívásokat. Jött is, például Kolumbiából, ami minimum bizarr váltás lett volna, és bizony félrevihette volna a karrierjét, ám végül nem ment. Most pedig kiderült, visszaigazol az NB I-be.

A MOL Vidi FC megállapodott a válogatott támadóval, Fehérváron folytatja pályafutását Futács Márkó.

(Fotó: vidi.hu)

A 28 éves csatár már el is utazott új csapatával a spanyolországi edzőtáborba.

Futács egyébként nagyot ment Splitben, az első szezonjában 28 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett, ebből 18-at a bajnokságban, gólkirály is lett. A második szezonjában azonban a 17 meccsen mindössze háromszor talált be. Futács legutóbb a 2013-14-es szeszonban játszott az NB I-ben, akkor a DVTK-val Ligakupát nyert és a Magyar Kupában a döntőbe jutott.

Futács már nem az első magyar válogatott, akit hazahozott a Vidi:

Hazahozott egy válogatott középpályást a Mol Vidi

A két nagy vetélytárs közül a Fradi eddig fiatal keleti légiósokat igazolt, a Vidi pedig most egy rutinos magyart.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés