Összeszedtük, hogy kik azok az aktív és korábbi futballisták, akiknek a fizikuma látványosan átalakult.

Fernando Torres

Bevalljuk, hogy a cikket Fernando Torres ihlette. A kölyök becenevű spanyol világbajnok a visszavonulását követően nem kevés izmot pakolt magára, és nem túlzunk, ha azt írjuk, hogy minimálisan sokkolta a futballvilágot a néhány napja megjelent fotóival.

Fernando Torres 2021-ben

Tim Wiese

Ahogy a korábbi német válogatott kapus, Tim Wiese is látványos átalakuláson ment át. Wiesének egyébként nem az a tipikus volt futballista életútja van, a foci befejezése után ugyanis pankrátor is volt.

Wiese pankrátorként

Adama Traoré

A Wolverhamton futballistája, Adama Traoré még remélhetőleg nagyon távol áll a visszavonulástól, de már olyan fizikuma van, ami gyakorlatilag páratlan a profi futballban. És mindezt úgy érte, hogy elmondása szerint nem szokott súlyzós edzést végezni.

Mi lenne, ha elkezdene súlyzós edzéseket végezni?

Leon Goretzka

Leon Goretzka viszont igen. A Bayern középpályása karrierje kezdetén meglehetősen vékony volt, 2020-ban azonban nem kevés izmot szedett fel. És nem mellesleg Bajnokok Ligáját is nyert.

Goretzka a BL-trófeával

Julio Baptista

A korábbi Real-játékos Julio Baptista mindig is masszív testfelépítésű volt, az elmúlt években azonban új szintre fejlesztette a fizikumát.

Baptista 2016-ban az Orlando City játékosaként

Adebayo Akinfenwa

Nem hivatalosan a világ legerősebb futballistájának tartják Akinfenwát, aki soha nem a focitudásával, sokkal inkább a fizikumával tűnt ki. Állítólag 180 kilóval tud fekvenyomni és 102 kilogramm a testsúlya.

A világ legerősebb futballistájának titulált Akinwenfa

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában