A hajrában kapott góllal 3–2-re kikaptunk Svájctól, Gera Zoltán (is) nehezen viselte a vereséget.

„Olyan hibáink voltak, amiből az ellenfél gólokat szerzett. Nagyon sajnálom, úgy érzem, jó meccset játszottunk, és megvoltak a helyzeteink, hogy nyerjünk. Fel kell állnunk a vereség és a nagy csalódás után, mert hétfőn ismét meccsünk van.”

Mondta a már 94-szeres válogatott Gera, aki az utolsó szavaknál már a könnyeit törölgette. A duplázó Szalai Ádám is csalódott volt természetesen, de szerinte a csapat úgy futballozott, mint az Eb-n.

„Ha megnézzük a két csapatot, akkor le a kalappal a fiúk előtt. Bátran futballoztunk klasszis játékosok ellen.”

A következő meccsünk hétfőn Lettország ellen lesz, ahol csak a győzelem elfogadható, hiszen két forduló után egy pontunk van, amivel csak Andorrát előzzük meg. Kétszer is egyenlítettünk, mégis kikaptunk Svájctól

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés