A pályakezdő Gera Zoltán hazai pályán először irányította az U21-es válogatottat, és hamar szembesült az aggasztó hiányosságokkal.

Norvégia lazán rúgott egy hármast a fiatal magyaroknak, holott az északiak sem tartoznak a világ élvonalába. Számtalan szempontban alulmaradtak a magyarok, ezek nélkül pedig ma már nincs érdemben foci: dinamika, támadásépítés és a gondolkodás sebessége, fizikum, védekezés.

Gera emellett még egy fontos tényezőt kiemelt:

Ez a mérkőzés megmutatta, hogy még fejlődnünk kell ahhoz, hogy felnőjünk a nemzetközi szinthez, elsősorban sebességben volt jelentős lemaradásunk a norvégokkal szemben. Az első félidő első fele úgy-ahogy rendben volt, aztán kaptunk egy gólt szögletből, amit nem lett volna szabad. A második félidő elején buta hiba után rúgattunk az ellenféllel egy újabb gólt, és ott el is dőlt a mérkőzés.

Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, hogy nem tolerálom azt, ha szétesik a csapat, minden esetben együtt kell maradni, akkor is, ha az ellenfél vezet. A kompaktságunkat minden körülmények között meg kell őriznünk.”

Ma felvállaltunk egy nyíltabb játékot, a mérkőzés egyik tanulsága, hogy túl nagy lépést szerettünk volna tenni előre, ám egyelőre az alapokat kell letenni, és a védekezésünket úgy összerakni, hogy arra építkezni tudjunk a későbbiekben

– idézte az mlsz.hu.

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés