Ryan Giggs, a Manchester United walesi legendája pályafutása után két éven át volt Louis van Gaal segítője, és akkor is bizonyította, mennyire ért a focihoz, meg hogy mennyire vörös ördög.

Csak épp a Manchester Unitednél magasról tettek a véleményére, most pedig öblös hangon káromkodhatnak, hogy lehettek ennyire ostobák. Giggs szeme a pályán aranyat ért, és bizony a pályán kívül is. Ő ugyanis látta azt, amit azóta sokan.

Gabriel Jesusra három évvel ezelőtt figyeltem fel, míg Mbappét majdnem egy éven  át figyeltem. A játékosmegfigyelőnkkel együtt követtem a teljesítményüket, és elképesztő volt. Nem is tudtam másra gondolni, mint hogy megszerezzük őket. Ötmillió font körül lett volna az ár, megkötöttük volna az üzletet, de maradtak volna kölcsönben a csapatuknál – és itt kellett volna jobb feltételeket meghatározni.”

Giggs azt is elmesélte, Van Gaallal jó néhány komoly vitájuk volt, különösen a holland átigazolási politikája miatt. Most már láthatjuk, miért.

Gabriel Jesus azóta ugyan Manchesterbe igazolt, csak épp a Citybe, ebben az idényben 16 bajnokin 8 gólt rúgott, és a BL-ben is van neki kettő. Emellett brazil válogatott lett, ki is jutott a vébére. És még csak 20 éves.

Kylian Mbappé meg ugye a PSG játékosa lett, egyelőre kölcsönben, de nyártól ki lesz érte fizetve egy neymari összeg. A francia 23 meccsén 12 gólt szerzett és adott 11 gólpasszt a PSG-ben, francia válogatott, és még csak 19.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve