Real Madrid, Chelsea, Milan. A három gigaklub hetek óta botladozik, de most eljött az idő, hogy összekapják magukat és pénzt keressenek nekünk.

Zsinórban két elvesztett tétmeccse jó rég volt a Real Madridnak, az biztos. Múlt hétvégén Valenciában szakadt meg Ronaldóék hihetetlen győzelmi sorozata, amelyet hét közben újabb gyufa követett a kupában. Ilyenkor az szokott lenni, hogy a felbőszített nagyvad darabokra szedi következő prédáját. Szegény Espanyol, a lehető legrosszabbkor utazik a fővárosba.

Picit hasonló a helyzet a Chelsea-nél, amely szintén hosszú idő szenvedett (ráadásul kiadós) vereséget a Tottenhamtől, előtte pedig ikszelt a Southampton otthonában, vagyis Mourinho csapata két mérkőzés óta nyeretlen, te jó ég! Ez így nem mehet tovább. A héten edzőt váltó Newcastle érkezik az áldozati bárány szerepét eljátszani.

Újabb ország, újabb gyenge formában lévő nagycsapat következik. A Milan képes volt otthon még a Sassuolótól is kikapni, pedig bevetette az Atléticóban megbukott új szerzeményét is. Alessio Cerci éveket húzott le a Torinóban, úgyhogy ismerős környezetbe térhet vissza szombaton este. Ahogy ilyenkor lenni szokott, és ahogy korábban egyszer már eltaláltuk Frank Lampard esetében, gólt fog szerezni a nagy visszatérő volt csapata ellen. A Milan meg nyerni.

Topliga-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a majdnem tízszeres pénz is!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés