Ezüstérmet szerzett a világbajnokságon a magyar csapat, miután kikapott a görögöktől a döntőben.

Minden várakozást felülmúló játékkal jutott be a világbajnokság döntőjébe a magyar női vízilabda-válogatott, miután az elődöntőben gálajátékkal agyonverte az olimpiai bajnok spanyolokat:

A magyar pólóválogatott agyonverte az olimpiai bajnokot a világbajnokság elődöntőjében

Gálajátékkal jutott a világbajnokság döntőjébe a magyar női vízilabda-válogatott.

Azzal a görög válogatottal játszotta a világbajnokság döntőjét a magyar csapat, amelyet a vb első meccsén 10–9-re legyőzött, és amely az elődöntőben az Egyesült Államok válogatottját verte meg.

A magyar női válogatott legutóbb húsz évvel ezelőtt nyerte meg a világbajnokságot, és úgy indult a meccs, hogy az újabb világbajnoki aranytól egyre távolabb került a csapat. Támadásban idegesen, pontatlanul játszott a válogatott, a görögök közben szorgosan dobták a gólokat, az első két negyedet két-két góllal megnyerték, szünetben 8–4-re vezettek, három negyed után maradt a közte négy, 10–6 volt oda.

A végeredmény 12–9 lett, Görögország nyerte a világbajnokságot, Magyarország ezüstérmet szerzett.

Női vízilabda, világbajnoki döntő

Görögország–Magyarország 12–9

Csütörtökön a férfi válogatott is világbajnoki döntőt játszik, ellenfele a spanyol csapat lesz:

(Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.