Hozta az ötödik meccset a Golden State Warriors, három éven belül másodszor, története során ötödször az NBA bajnoka.

Tavaly 3–1-ről elbukta a döntőt a GSW, idén nem, a negyedik meccsen is Durant volt a legmeghatározóbb, és James elképesztő játéka is kevés volt – tripla-duplát hozott az öt meccsen, de a Warriost így sem tudta a Cavs komolyan megszorítani.

Pedig az ötödik meccset jól kezdték, nyolc ponttal is vezettek, majd jött a Warriors nagy rohanása, aminek a végén már a hazaiak mentek 17 ponttal. A harmadik negyedben feljött négy pontra a Cavs, de a Golden State-nek erre is volt választa, végül viszonylag simán 129–120-ra nyertek.

A döntő legértékesebb játékosa Durant lett, 35.2 pontot, 8.4 lepattanót és 5.4 gólpasszt átlagolt, na meg ilyeneket vert be:

A Warriors az amúgy nagyon unalmas rájátszást 16–1-re hozta, brutálisan domináltak, és a következő évek is róluk szólhatnak, mert a négy legjobbjuk (Curry, Durant, Green, Thompson) közül még egy sincs 30 éves. A többi csapatnak meg valahogy ki kell matekoznia, hogy lehet megverni őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés