A Manchester City edzője szerint nem játszottak rosszul a Tottenham otthonában a BL-negyeddöntő első meccsén, de az eredmény nyilván nem kedvező a Manchester City számára.

Agüero tizenegyest hibázott, a Tottenham Szon hajrában szerzett góljával nyerte meg a BL-rangadót:

A Man. City tizenegyest hibázott, a Tottenham a hajrában nyerte meg a BL-rangadót

A Tottenham hazai pályán szerzett egygólos előnyt a Manchester City elleni BL-negyeddöntő első meccsén.

A lefújás után a City edzője, Pep Guardiola a következőt nyilatkozta:

Elképesztő meccset játszottunk, kontrolláltuk a játékot, rákényszerítettük a Tottenham játékosait, hogy sokat fussanak. Nincs olyan érzésem, hogy rosszul futballoztunk volna, főleg a második félidőben játszottunk jól. Ennek ellenére az eredmény nem nekünk kedvez, de nem annyira rossz, mint tavaly.

Guardiola tehát abban látja a pozitívumot, hogy míg tavaly a negyeddöntőben a Liverpool otthonában 3–0-ra kikapott a csapata, addig most csak egygólos hátrányt kell ledolgozniuk.

Melyik csapat jut a négy közé?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés