Némiképp hasonló a helyzet most a Barcelonánál, mint amikor Pep Guardiola vette át a csapatot 2008-ban.

Az azóta elit edzővé váló Guardiola szinte teljesen kezdőként kapta meg a katalánok felnőtt gárdáját, hiszen előtte mindössze egy szezonon át vezette a klub B-csapatát.

2008 májusában az akkori elnök, Joan Laporta ültette le a kispadra a korábbi saját nevelésű Barcelona-játékost, Guardiolát a holland Frank Rijkaard helyére. És a fiatal, tapasztalatlan edzővel rögtön első idényben triplázott a csapat.

2021 októberében-novemberében a korábbi saját nevelésű Barcelona-ikon, Xavi fog leülni a kispadra, aki szintén egy hollandot, Ronald Koemant követ majd. (Illetve a két-három meccsre kinevezett ideiglenes edzőt.)

Hogy ugyanaz lesz-e a vége és totális uralomra tőr-e a Barcelona, az egyelőre utópisztikusnak tűnik, mindenesetre a mostani csapat lényegesen gyengébb, mint az akkori. De megkérdezték arról Guardiolát is, mit szól Xavi esetleges kinevezéséhez.

„Nincs kétségem, készen áll, hogy a Barça edzője legyen. Ismeri a futball működését, ismeri a klub belső életét, és több tapasztalattal rendelkezik, mint amennyi nekem volt, amikor a kispadra ültem.”

Azt is hozzátette, hogy lehetne ő bármilyen jó edző, a siker a játékosok minőségén van, amiért nem ők, edzők felelnek, erre minimális a befolyásuk, de a nap végén őket veszik elő, ha nem elég eredményes a csapat.

Mit köszönhet Koemannak a Barcelona, és miért kellett volna hamarabb kirúgni?

Összefoglaltuk Ronald Koeman edzői hagyatékát a Barcelonában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Hatalmas parádéba fulladt Leverkusenben a történelmi bajnoki cím

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés