Hans-Peter Briegel ezzel a merész kijelentéssel állt elő.

A 63 éves Briegel 72-szer volt nyugatnémet válogatott, az egykori kemény védő Európa-bajnokságot is nyert az NSZK-val, tehát azért ő tud ezt-azt a fociról.

Most úgy gondolja, és ezt el is mondta mindenkinek a Repubblícának adott nyilatkozatában, hogy a Pep Guardiola által alkalmazott és tökélyre fejlesztett labdatartós taktika negatív hatással volt a német válogatott játékára.

A merész párhuzam onnan jött, hogy a katalán szakember 2013 és 2016 között a Bayern München edzője volt, ahol szintén ezt a pozíciós játékot alkalmazta, tulajdonképpen sikeresen, minden évben bajnok lett, és minden évben elődöntőig vezette a Bayernt a Bajnokok Ligájában. Bár az igazi áttörés ott nem jött.

Briegel szerint viszont ez az időszak akkora nyomot hagyott a német focin, aminek most isszák a levét.

„Egy nagyon fontos alapelvet felejtettünk ellen: az eredmény fontosabb a játék irányításánál. Mióta Guardiola megérkezett a Bayern Münchenhez, valami megváltozott. Azt hisszük, hogy legalább 75 százalékban kell birtokolnunk a labdát ahhoz, hogy nyerjünk. Ez viszont nem elég a győzelemhez, legalábbis nem mindig. Ott van a világbajnok francia csapat, amelyik úgy döntött nyerni, hogy kevesebb, mint 50 százalékban birtokolták a labdát.”

Arról nem esett szó, hogy 2014-ben Németország világbajnok lett, többnyire úgy, hogy látványos játékkal uralta a meccseket. Idén viszont valóban megégtek, már a csoportkörből sem jutottak tovább.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Sorsoltak a 2026-os futball-vb-re, ezek a csoportok

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés