Az El Confidencial írta meg, hogy a kiskorú szexuális videója ügyében nem állt le a nyomozás, hiába kérte a fiatal játékos, hogy mentsék fel.

Az utóbbi hónapokban kicsit összecsaptak a szexuális hullámok a Real-játékosok feje felett, előbb Mbappét vádolták meg nemi erőszakkal (még tart a nyomozás), majd Raúl Asencio került kínos helyzetbe, amikor kiderült, hogy köze van egy kiskorúról készült szexuális videó nyilvánosságra kerülésében.

Asencio több utánpótláskorú csapattársa az akadémiáról szexuális viszonyt teremtett két lánnyal a Kanári-szigeteken, és a beleegyezésük nélkül rögzítette az aktust. Ez önmagában is bűn, ráadásul az egyikük kiskorú volt.

Asencio úgy keveredett az ügybe, hogy ő is megkapta a videót, és megmutatta egy harmadik személynek – a lányok engedélye nélkül.

Asencio egyébként az egyik lány akkori barátjának mutatta meg a felvételt, aki így értesült arról, hogy a lánynak volt olyan szexuális viszonya, amelyről akkor még nem tudott. A lányok pedig így tudták meg, hogy a szexvideó még létezik és a hátuk mögött terjesztik, ezért feljelentést tettek.

A lányok már a Beach Club de Canariasban történt hancúrozás után rájöttek, hogy a Real Madrid játékosai rögzítették a kéjelgést, és azonnal kérték őket, hogy töröljék a felvételeket. A játékosok azt mondták, hogy törölték, de mint később kiderült, ez hazugság volt. Asencio egyébként nem vett részt az orgiában, a terjesztésben viszont igen.

Las Palmas tartományi bírósága úgy gondolja, hogy akár a gyermekpornográfia vádja is megállja a helyét az ügyben, amiért akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető a Real-védő. Asencio kérte a felmentést, de a bíróság visszadobta, így nem nyugodhat meg.

Ez is érdekelhet:

A Real Madrid-drukker La Liga-elnök fel akarja jelenteni a Real Madridot

„A Real himnuszában szereplő »úriemberek« eltűntek ebből a klubból.”

(Fotó: Image Photo Agency/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Majdnem 19 éves sorozata szakadt meg a Királynak

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés