Willian kerek perec kijelentette, hogy Contéval nem dolgozott volna együtt.

„Itt vagyok. Azért vagyok itt, mert a Chelsea-ben szeretnék játszani, és csak akkor távoznék, hogyha az egyesület el akarna adni” – hízelgett egy sort a Chelsea-nek a Willian, ám amikor megkérdezték, a csapatnál lenne-e még, ha Conte marad a menedzser, akkor már szigorúbb volt.

„Nem, esélytelen. Esélytelen. Kizárt.”

Ez így persze rendben is van, dönthet arról, kivel dolgozik együtt, választhat magának csapatot, ha elengedik. Csakhogy állítólag nagyon közel volt a Barcelonához, majd kijelentette, hogy minderről ő semmit sem tudott, álmenedzser árulta. Tehát nem maradt volna, ám nem tudott semmit arról, hogy egész nyáron árulták.

Williant egy olyan menedzser adta el kis híján a Barcának vagy az MU-nak, akiről nem is hallott

Legalábbis maga Willian ezt állítja, ha egyáltalán tényleg ő íratta ezt a közleményt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.