Nemcsak a Real, hanem a világ egyik legképzettebb középpályása távozhat Madridból.

A spanyol AS azt írja, Isco alapvetően nem szívesen hagyná el a Realt, ám ha Santiago Solarinak nem távozik a nyáron, akkor ő megpattan.

A Manchester City bankkártyával a kezével ugrásra készen várja a fejleményeket, mivel Guardiola imádja Isco játékát. Állítólag közel 90 millió eurót sem sajnálna érte, a blancók azonban 100 millió alatt nem szívesen engedik el. A technikás spanyolnak talán jobban is feküdne a City játéka, bár pillanatnyilag ez nem akkora dolog, elvégre a Realban alig játszik.

Solarit november 13-án nevezték ki a Realnál, azóta Isco egy bajnokit sem játszott végig, gólt és gólpasszt sem jegyzett azóta a La Ligában.

Van esély egyébként arra, hogy Iscónak megfelelő fordulatot vegyen az ügy, Florentino Pérez ugyanis nagyobb nevet szeretne. Főleg, hogy a Madridnak nem igazán megy, főleg a bajnokságban. Az elnök egy karakánabb és rutinosabb trénert akar: visszajön José Mourinho?!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés