Dárdai Márton bekerült a hét csapatába a statisztikai adatelemzéssel foglalkozó whoscored.com-nál.

A Bundesliga ötödik fordulójának nyitómeccsén 2–1-re nyert a Fürth ellen a Hertha, Dárdai Pál csapata zsinórban a második meccsét húzta be a bajnokságban. A magyar edző fia, Dárdai Márton végigjátszotta a bajnokit, sőt még gólpasszt is adott. A teljesítménye alapján pedig bekerült a Whoscored által összeállított hét csapatába a Bundesligában. Öt Bayern-játékos és többek között Erling Haaland mellett szerepel a hét csapatában a 19 éves védő.

A hét csapata a Bundesligában; Whoscored:

Dárdai Márton két bajnokin szerepelt a Hertha felnőtt csapatában az idei szezonban, a Bundesliga első fordulójában végig a pályán volt, ezt követően sérülés miatt három fordulót kihagyott, most viszont ismét visszatért, csapata egyik legjobbjaként.

Ez is érdekelhet:

Dárdai szerint nem tudnak szebb focit játszani, aki mást mond, nem ismeri a Bundesligát

Nincs könnyű dolga a magyar edzőnek, a csapat gyengécske, a sportigazgatóval nem puszipajtások.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés