Az olimpia előtt kevésbé ismert, de azóta szinte hőssé váló Hámori Luca ökölvívó a Mandinernek adott interjút, és természetesen szóba került az ominózus meccse Imané Helif ellen.

Mint az köztudott, Hámori Luca és a későbbi győztes algériai Imane Helif ütközete és annak előzménye az olimpia egyik legnagyobb sztorija lett. Helifet ugyanis korábban eltiltották kromoszóma-rendellenesség miatt, az olimpián mégis indulhatott, ráadásul egy ágra kerül a magyar bunyóssal.

Hámori Helifről azt mondta, hogy ő a tavalyi eltiltása miatt hallott róla, de meglepődött, hogy jelentkezett az olimpiára.

Azon pedig még inkább, hogy amikor bevonultam, engem pfujoltak a csarnokban, az ellenfelemet pedig tapsolták és éljenezték. Nem volt felemelő, de végül ezt is ki tudtam zárni. Összességében élveztem a három menetet.

A meccset Helif nyerte, aki végül olimpiai bajnok lett, pedig lelkileg nyilván megterhelő lehetett, hogy sokan férfiként tartották számon.

Na de vissza arra, hogy Hámori Luca meglepődött a reakciókon, merthogy a magyar kommentelők nagy része nem annyira, érdekes fordulatot vett a megítélése.

  • „Meglepődtél, amikor lecsávóztad folyamatosan?”
  • „Egészen odáig hősnek tartottam, amíg nem posztolt a meccse előtt olyan sztorikat, amiből tisztán látszott ki fog kapni, mert fél és tart az általa Taurusnak tartott ellenfelétől.”
  • „Talán azért, mert ő nem posztolt a méltóságodat sértő üzeneteket, ahogy te tetted vele. Lehet, hogy azért is, mert ő nem mondta fel mikrofonba a putyini propagandát veled ellentétben. Ő csak tette a dolgát a ringben, ahogy elvárnánk. Csak tippelek.”
  • „Véleménybuborékban él, azért. Én a meccs előtt külföldi oldalakról hamarabb értesültem, milyen sztorit osztott meg Luca az oldalán, mint a magyar sajtóból. Nem csoda, hogy fújolta a közönség.”
  • „Hát, kisanyám ezen egyéb face posztjaid sokat segítettek. Meg előtte a nagy mellény. A Tokyoi olimpián Khelifet meg kiverték. Nem tudtál tiszta ütéseket bevinni neki, ő meg jól védekezett. Ennyi.”
  • „Meglepődött? Azon, hogy a sportszerető közönség nem díjazta, hogy a neten mocskolta az ellenfelét? Hát nem az eszéért szeretjük, na.”

Kevesen vették észre, de Hámori Luca tegnap este megnyerte az olimpiát

De most akkor az algériainak van pöcse vagy nincs pöcse? Nem az a lényeg, inkább azt figyeld, amit Luca mond!

Hámori Luca a kromoszómabotrányos ellenfeléről: Erről a helyzetről nem ő tehet

„Egyáltalán nem tette tönkre az olimpiámat a kialakult helyzet.”

(Fotó: Isabel Infantes/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Pazar gólt rúgott a Fulham, mégis kikapott Manchesterben

Aggódunk a Fradi-tábor miatt, mert nem a jó Frankfurtba készülnek utazni

Csökkentették Pogba eltiltását, már 2025-ben visszatérhet

További cikkeink a témában