Az AS úgy tudja, a Barcelona megállapodott a Baskoniával.

Az AS – és Josep Margalef – értesülései szerint a katalánok 500 000 eurót fizetnek Hanga Ádámért, aki három évre ír alá a Barcelonához. Eredetileg 1,5 milliót kért érte a Baskonia, vagyis bőven sikerült alkudni – nem kizárt, hogy egy labdarúgó is megy majd Alavéshez, de erről nincs konkrét hír még.

Hangához Sito Alonso edző ragaszkodott, ő volt az első számú célpontja, és most úgy tűnik, az irányítása alatt folytathatja pályafutását a magyar védő, hiszen ő a Baskoniától igazolt Barcelonába.

Hivatalos bejelentés azonban még nem volt, így még nem vehetjük biztosra az értesülést, ám az tény, hogy a katalánok őt akarják, ő pedig menne Barcelonába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés