Hanga Ádám Európa egyik legjobb kosárcsapatának fontos játékosa, jelenleg is az Euroliga négyesdöntőjéért küzd az FC Barcelonával. Ádám a playoff közben mesélt nekünk a pályafutásáról, a mindennapjairól, a terveiről. Annyit mindenképp leszűrhetünk, hogy a 32 éves klasszis elképesztően profi, alázatos és szerény.
Egyre közelebb van a Final Four, érzed ezt a csapaton? Érezhető a feszültség, vagy erre csak egy negatív magyar gondol, ott mindenki optimista?
Jelen pillanatban még nem a Final Four jár az eszünkben, és a szezon során sem volt így. Persze tudjuk, mire hivatott a csapat és nyilván a célunk az, hogy bejussunk a Final Fourba, de még nem ez lebeg a szemünk előtt. Így a terhet is levesszük a csapat válláról. Szerintem csak úgy lehet sikeres egy csapat, hogyha mindig csak egy közeli célt tűz ki.
A feszültség persze azért érezhető így a playoff előtt. Az elsődleges célunkat elértünk azzal, hogy elsőként végeztünk az alapszakaszban, most pedig az egyik legfontosabb időszakot éli a csapat, hiszen zajlik a Zenit elleni negyeddöntő [A három győzelemig tartó párharc állása jelenleg 1–1 – a szerk.]. Ezért dolgoztunk egész szezonban, úgyhogy szeretnénk ott lenni a Final Fourban.
És ott lesztek?
Remélem! A Zenit remekül felkészült csapat, és van egy kis pikantériája is a párharcnak azzal, hogy az oroszok edzője az a Xavi Pascual, aki sok éven keresztül a Barcelona trénere volt – és egy nagyon felkészült szakember. Végig jó szezont produkáltak, annak ellenére, hogy sokszor volt problémájuk a vírussal. Alaposan fel kell készülnünk, hiszen háromszor le kell győznünk őket. Mindenféleképpen szeretnénk ott lenni, és ott is leszünk!
Melyik csapat a legerősebb? A Barcelonán kívül persze.
Aki itt van a playoffban, az mind erős. Az Efes kiemelkedett az elmúlt két évben, tavaly is remek szezont tudtak maguk mögött, idén is – főleg a szezon második felére – kiemelkedően játszottak. De bárki ott lehet a Final Fourban, és tudjuk, hogy ott egy mérkőzés lesz, bármi megtörténhet. Majd ott beszélhetünk arról, ki a legesélyesebb. De most azt mondom, talán az Efes és mi.
Egy igazi kosárlegenda, Pau Gasol a csapattársad lett. Mit éreztél, amikor megtudtad? Tanultál már tőle valamit ebben a rövid időben?
Óriási dolog volt, hogy le tudtuk igazolni, ahogy említed is, tényleg egy legendáról beszélünk, aki mindent elért a kosárlabdában. Magam részéről roppant szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen játékostól tudok ellesni dolgokat. Engem inkább a pályán kívüli praktikái érdekelnek: hogyan készül egy mérkőzésre, hogyan hangolódik mentálisan. Elképesztő, hogy 40 évesen – úgy hogy már mindent elért – még mindig ég a szemében a tűz, nap mint nap beleteszi a munkát, sugárzik róla az éhség. Ez irigylésre méltó.
Mindezek mellett egy nagyon jó emberről is beszélünk, egy igazi legenda és játékos. De én egyébként minden egyes csapattársamtól próbálok mindennap ellesni valamit.
Nagyon közhelyes, de baromira érdekel, hogyan telik egy Barcelona-játékos mindennapja? Mennyire van beosztva az időd?
Hát igazából elég unalmas. Rengeteg mérkőzésünk van, emellett még több edzésünk. Általában hetente három meccset játszunk, úgyhogy a mindennapjaim azzal telnek, hogy együtt reggelizem a családdal, elviszem a gyerekeket az iskolába, majd utána vagy edzés van, vagy pedig a délelőttünk szabad. Ilyenkor a regenerálódással töltöm az időm, esetleg elviszem a kutyát sétálni vagy a feleségemmel ebédelek.
Utána készülök a délutáni edzésre, vagy épp a mérkőzésre, elvégre minden második nap van, úgyhogy sok szabadidőnk igazából nincsen. Nagy sétákat, városnézéseket nem szoktam beiktatni, ez akkorra marad, amikor visszavonultam. Az elmúlt két évben egyre több meccsünk van, kilencven fölött játszunk a tíz hónap alatt, úgyhogy rengeteg az utazás, ezáltal a regeneráció nagyon fontos.
Európa legjobb bajnokságában kosarazol a legjobb magyar játékosként, abszolút NBA-szinten. Hogy érzed, ezt megfelelően kezelik itthon? Meglepően keveset hallani rólad, ez tudatos vagy alulértékelnek?
Ez valamilyen szinten tudatos volt, az elején nem szerettem, nem szerettünk volna a menedzsmentemmel olyan dolgokkal szerepelni a sajtóban, ami nem a kosárlabdával, a sporttal kapcsolatos. Most már tíz éve vagyok külföldön, ahogy telnek az évek, egyre kevesebbet foglalkozott velem a sajtó.
Én mindig is azt vallottam, hogyha írnak rólam, az a kosárlabdával, a sportteljesítményemmel legyen kapcsolatos.
Talán én is olyan személyiség vagyok, hogy nem feltétlenül szeretem kiadni a magánéletemet. Ezen próbálok változtatni, érzem, hogy az emberek igenis érdeklődnek arról, hogy hogyan zajlanak a mindennapjaim – ez ugye a te kérdéseidből is látszik. Nagyon kevés időm van, amit inkább arra fordítok, hogy a sportban minél sikeresebb legyek, és ez a kettő nem feltétlenül fér össze.
Azt nem gondolom, hogy alulértékelnek, vagy hogy foglalkozhatnának többet velem. Inkább az lenne a fontos, hogy azok a sajtóorgánumok, akik írnak rólam, nem feltétlenül látták az adott meccset, hanem inkább csak megnézik a statisztikát. De az nagyon keveset mond el arról, hogyan játszottam. Úgy érzem, az lenne a helyes, ha megnéznék az egész meccset, és akkor fogalmaznának meg véleményt, látható lenne, hogy a csapat segítségére voltam vagy sem. Ez tényleg nehézség, de sajnos Magyarországon nem játszák a mérkőzéseimet.
A kosárlabdás mikroközösség persze pontosan tudja, hogy a Barcelonában játszik egy magyar, aki Európa egyik legjobbja, de hogy éled meg, hogy az NBA mindent elnyom itthon?
Ez rendben van, azt hiszem, minden gyereknek az álma, hogy eljusson az NBA-be. Amikor még én is gyerek voltam, nem nagyon tudtam arról, hogy létezik az Euroliga, én is csak az NBA-ről hallottam. Az egy teljesen más kávéház, nagyobb a marketingje és könnyebben eljut az emberekhez. De Európa legjobb bajnokságában játszom, valamint az Euroligában is, és persze sajnálom, hogy az NBA nem sikerült, de ez így van rendjén, jó helyen vagyok.
Ennek tudatában logikus kérdés az NBA: a Spurs drafolt, és néhány szezonon át reális esély volt arra, hogy az NBA-be kerülsz. Mikor voltál ehhez a legközelebb? Miért nem jött össze végül?
A legközelebb akkor voltam a Spurshöz, amikor a Baskoniában lejárt a szerződésem, és mielőtt a Barcelonához igazoltam. Én akkor azért is nem hosszabbítottam a Baskoniával, mert fel voltam arra készülve, hogy megyek az NBA-be.
Több oka is volt, hogy nem jött ez össze akkor. Rudy Gay nem hívta le a játékosopcióját a Sacramentónál és kilépett a szerződéséből, aláírt a San Antonióhoz. Így igazából nem maradt helyem a fizetési sapka alatt, ami miatt csalódott voltam, mivel engem sosem a pénz mozgatott.
Amikor azt mondtam az ügynökeimnek, hogy szeretnék az NBA-be menni, akkor soha nem arról volt szó, hogy mennyi pénzért, a minimumért is mentem volna, de nem sikerült. A többi már történelem, leigazoltam a Barcához.
Ha nem is gyógyíthatatlanul fájó pont, de persze szívesen kipróbáltam volna magam az NBA-ben. De a sorsom jól alakult, kiváló helyen vagyok, Európa egyik legszebb városában élek, egy óriási klubban, remek játékosok között játszom.
A Spurs zsákutca lett, de más csapatoknál lett volna esély? Volt érdeklődés, tárgyalás, vagy meg volt kötve a kezetek a San Antonio miatt?
Ahogy mondtad is, draftolva voltam a Spursnél, ezért mai napig ők birtokolják a játékjogomat, ezért, ha bármikor is át akarnék menni, az rajtuk keresztül vezet. Addig amíg nem mondanak le a jogaimról, vagy nem cserélik el, addig ők tárgyalhatnak az NBA-s szerződésekről.
Mikor engedted el teljesen az NBA-karriert? Nagy törés volt?
Akkor engedtem el az NBA-t, amikor a Barcához igazoltam. Ahogy mondtam is, nem feltétlenül törés volt, inkább csak kudarc és csalódás, hiszen akkor erre készültem és edzettem, ezért volt a lépcsőzetesség a karrierben, ezért igazoltam a Manresából a Baskoniába.
Mindent egy lapra tettem fel, mert az NBA-be szerettem volna menni. És amikor az ember nem éri el azt a célt, amit kitűzött, kudarcként éli meg. Ekkor csalódott voltam. De ahogy mondtam, nem panaszkodom, itt megbecsülnek, jól érzem magam én is, és a családom is.
Európa egyik legjobb védője vagy. Mi a titok? A kosaras közhely szerint a védekezés tanulható, de ennél viszont azért összetettebb a dolog. Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki jó védő legyen? Van esetleg olyan játékos, akinek a védőmunkáját tudatosan figyeled, figyelted a karriered korábbi szakaszában?
Ez is a Spursszel köthető össze. Amikor ledraftoltak, R.C. Buford első mondata az volt, hogy »elég jó vagy támadásban, de védekezésben közel sem«. Levontam a következtetést, hogy erre rá kell feküdni, hiszen úgy építettem fel a karrieremet, hogy eljussak az NBA-be, ezért azt gondoltam, ha a védekezésemet rendbe teszem, akkor eljutok oda. A fizikai adottságaim mindig is megvoltak, de aztán fejben is elkezdtem készülni erre: minden meccs előtt elemeztem, ki ellen kell védekeznem, tényleg nagyon sokat videóztam az ellenfelekről.
Mentális felkészülésre fektetsz hangsúlyt? Ha igen, hogyan, miként?
Igen, fektetek, van egy mentál coach-om, akivel már több éve együtt dolgozom. Sok mindenben segít, hiszen számtalanszor óriási nyomás alatt vagyunk, nagy a stressz.
Az fontos a sportban, hogy soha ne legyünk nagyon fent, és soha ne legyünk nagyon lent sem, azon dolgozunk, hogy meglegyen az egyensúly.
Nem lehet nagy kilengés sem a magánéletemben, sem a pályán eltöltött percekben, hiszen ezen a szinten mindenki tehetséges, így fejben dől el sok minden. Szóval számomra ez egy befektetés és fontos, hogy ő ott van mellettem.
Ha már jelen van az Európa vs. NBA, szerinted a jelenlegi Barcelona mire menne az NBA-ben? És a mostani NBA-ből kihez hasonlít leginkább a játékod?
Az európai topcsapatok mindenféleképpen ott lennének az NBA topmezőnyében, de valamilyen szinten más kosárlabdáról beszélünk, az NBA sokkal inkább támadásorientált, atletikus, a védekezésre nem fektet akkora hangsúlyt.
Igazából nem is nagyon nézek már NBA-mérkőzéseket, mert nem annyira élvezem, mint bármelyik Euroliga-meccset. Számomra nem ad akkora örömöt, mint az európai kosárlabda, ami sokkal taktikusabb, sokkal jobban fókuszál a védekezésre és a csapatjátékra, és nem az egyéni képességekre.
Mivel nem igazán nézek NBA-t, ezért nem is nagyon tudnám kivel összehasonlítani a játékomat. Legutóbb, amikor néztem, még talán Allen Iverson játszott. Amikor mostanában nagy ritkán belenézek egy meccsbe, akkor sem bírom öt percnél tovább nézni.
De nem is akarok senkire hasonlítani, a saját játékomat játszom és rengeteget próbálok tanulni a saját hibáimból, minden egyes mérkőzést visszanézek, keresem a hibáimat, nézem, mikor hoztam jó vagy rossz döntést, és ebből próbálok meg tanulni.
A visszavonulásod utánra vannak már konkrét terveid? Szeretnéd segíteni a hazai kosárlabda életet, vagy Barcelonában képzeled el inkább el a jövődet?
Nagyon jó kérdés, mert rengeteg elképzelésem van a jövővel kapcsolatban, már nagyon izgatottan várom, számtalan ötletem van, amit szeretnék véghez vinni.
A kosár után kezdődik el az igazi élet, olyan mintha addig csak egy nyaraláson lennék és élném az álmaimat.
Az a másik élet teljesen más lesz, ami nyilván nehéz, de már kezdem összerakni. Idén beiratkoztam a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakára, azt el szeretném végezni, amíg befejezem a pályafutásomat. Utána szeretnék valamit visszaadni a magyar kosárlabdának, ahogy tettem ezt az elmúlt években is a Hanga-táborokkal, ami elég sikeres volt.
Az, hogy Barcelonában képzelem-e el a jövőt, még nem tudom, ez majd akkor dől el, ha eljutok oda és kiderül, lesz-e bármilyen lehetőségem Barcelonában. Egyelőre a kosárlabda utáni életemet Magyarországon képzelem el, ott van a családom, ott vannak a barátaim, ott szeretnék élni, de nem zárom ki azt sem, hogy Barcelonában maradunk. Nagyon izgalmas időszak lesz. Persze azért remélem, még jó pár év kosárlabdázás van bennem.
Ha szeretnél naprakész lenni Ádámból, kövesd be a Facebook-oldalát!
Saját családi tapasztalatból is tudom, hogy a BLF-ben kezdted a pályafutásodat, a gyerekek mindenhol látják, hallják, hogy Hanga így, Hanga úgy, ami remek dolog. Mit üzennél a ma is ott játszó srácoknak, hogyan lehetnek ők is Hanga Ádámok?
Igen, ott kezdtem a BLF-ben. A jelenlegi baráti társaságomból mindenki megmaradt, és ott verődtünk össze. Ezzel a szűk, hat-nyolc fős társasággal mindig együtt játszottam, ez óriási dolog, ezt a BLF adta nekem.
Azt gondolom, a gyerekekre nem kell nagy nyomást helyezni, élvezniük kell a kosarazást. Amikor én a BLF-ben játszottam, akkor még nem gondoltam, hogy profi kosárlabdázó leszek, élveztem, hogy a társaimmal együtt hétvégente mérkőzéseket játszunk. Úgyhogy mindenkinek csak kitartás és rengeteg munka kell ahhoz, hogy profi kosárlabdázó legyen.
Bennem is sokszor megfordult gyerekként, hogy szeretném abbahagyni, de mindig valahogy kitartottam a kosárlabda mellett, úgyhogy mindenkinek azt javaslom, hogy dolgozzon keményen, és azt üzenem, hogy kitartás!
Mit tartasz karriered legnagyobb sikerének?
A karrierem legnagyobb sikerét nem feltétlenül a kosárlabdapályán értem el, hanem a magánéletemben. A legnagyobb siker egyértelműen az, hogy van egy szerető családom, feleségem, két kisgyerekem, akik egészségesek, és ez az, ami számomra mindennél fontosabb.
Ezt mindig is így akartam, és tényleg óriási szerencse, hogy egy ilyen szerető családban tudok élni, akik mindig ott vannak mellettem, mindig támogatnak. Vannak rossz meg jó mérkőzések, de tudom, hogy a család mindig ott van és támogat. Remélem, a pályán még sok sikerben lesz részem, amit a családommal megélhetek.
(Fotó: Getty Images)